Akik még nem tudtuk, most megtanulhattuk Malin Björk nevét. A svéd képviselő az Európai Parlament Egységes Európai Baloldal Északi Zöld Baloldal frakciójának képviselője. A svéd Vänsterpartiet, azaz Bal Párt – amely politikai formáció úgy agitált az állva vizelés betiltása mellett, hogy az ülve pisilés nem jár szétföccsenéssel, ezért higiénikusabb – képviselője szerint senki sem tekinthető illegális bevándorlónak, vagyis a kitoloncolást azonnal fel kell függeszteni. Az m1-nek adott interjújában pedig azt találta mondani: néhány ezer menekült magyarországi befogadása üdvözítő lenne, a svédországi tapasztalatokból kiindulva az is, ha Európa nem lenne bezárkózó kontinens.

Forrás: figyelo.hu
Feltöltő: Rockxy
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Mi van, ha igaza van mindkét dologban? Jobb lenne a mi életünk is.
Ami a migránsnak jó nekünk is.
42
Én ülve pisálok, aminek hihetetlenül egyszerű magyarázata van: nem fröcsög annyira szét, és ezért ritkábban kell takarítani.
Másodlagos nyereség: Soha nem fordulhat elő, hogy utána lehajtsd a vécédeszkát, így pár veszekedéssel kevesebb az asszonnyal.
Harmadlagos nyereség: naponta 5-6-szor többet dolgozik a combizmod. Leüléskor inkább a feszítők, míg felálláskor a nagy hármas combizom, de mindkét esetben a végbélzáró izmok is erősödnek, ami segít kordában tartani az aranyér táblázatban a dobogós helyre hajlamosak esélyeit az aranyéréremre - mert nem mindig jó mindig mindent megnyerni.

Szóval több értelme van, arra gyúrni, hogy a férfiak ülve pisáljanak, mint arra, hogy a nők állva pisálnának.
(nem hülyeség, tényleg létezik eszköz arra, hogy a nők állva tudjanak pisálni)
42
Ja, és szeretnék egyszer eljutni egy no-go zónába, társadalomkutatónak álcázva magam.
(Hogy álcáznám magam? Ha kell felteszek egy szemüveget, vagy ha kell leveszem. Miért? Mert megtanultam, hogy ha van rajtam sapka, vagy ha nincs rajtam sapka, akkor sem látszok értelmesnek. De amíg van rajtam szemüveg, vagy amikor leveszem, és az ujjaim közt forgatom, esetleg rágcsálom a szárát, Q értelmesnek látszom egyből.)
Félek?
Nem.
Miért nem?
Mert egy geci vagyok... gecibb vagyok azoknál, akik a no-go zónákban élnek.
Igazából ők szeretetre vágynak, amit én meg tudok adni nekik, mert mindig van nálam egy péklapát, vagy valami ahhoz hasonló.

Igazából velük van az a baj, hogyha van sapka rajtuk,az a baj vagy ha nincs rajtuk, az a baj.

Én nem vagyok rossz ember, csak reagálok a kor kihívásaira - érdemben... vagy érdemtelenül..
quadrocopter
Azannyát! Micsoda világrengető hír! Mi van, ma nem lopott a Fidesz?
simmering73
@42: A legjobban meg akkor tudnád álcázni magadat a no-go zónában ha állva pisálnál.
Nessy
@simmering73: Hős Jupiter, hogy meglátta Minervát állva pisálni.
Elmosolyogta magát! ( pentametert így tanultuk meg anno)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.