Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát – jelentette a Háárec című újság.

Tudósok szerint akár száznegyven évig is élhetünk majd
Fotó: Youtube (Westernhagen – Nimm mich mit)

Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született és 1997-ben halt meg.

Tavaly egy amerikai kutatócsoport 115 évben maximalizálta az ember élettartamát, de az izraeli tudósok szerint az öregedés folyamatának késleltetésével ez az idő meghosszabbítható.

Hajim Kohen professzor a Bar Ilan Egyetemen lévő laboratóriumában a korosodás molekuláris mechanizmusát kutatja, és a The Journals of Gerontology című öregedéstani szaklapban közzétett tanulmányában azt írta, hogy száznegyven évet is élhetnek az emberek.

"Az elmúlt 60 évben a várható életkor átlaga 72 százalékkal emelkedett, de a maximális életkor mindössze nyolc százalékkal nőtt. A múltban az emberek 70 százaléka fertőzésekben halt meg, ma 70 százalékuk az öregséghez köthető betegségben"

- nyilatkozta Kohen a Háárecnek.

A csecsemőhalandóság óriási csökkenése, az antibiotikumok felfedezése, az oltások bevezetése, a higiénia fejlődése a várható élettartam látványos növekedését okozta, ám közben az utóbbi két évtizedben szinte egyáltalán nem nőtt a maximális életkor.

Ez szerinte annak a számlájára írható, hogy noha a betegségek orvosi kezelése jelentősen fejlődött, nem foglalkoztak az öregedés biológiai folyamataival.

Kohen csoportjával összegyűjtötte és elemezte az utóbbi két évtized ilyen témájú kutatásait és megállapította, hogy sikerült késleltetni már gombák, baktériumok, egerek, patkányok, sőt még majmok idősödését is.

Azzal érvelt, hogy ha ezeket a kezeléseket kiterjesztik az emberre, a várható élettartam akár 30 százalékkal is növekedhet

"Az öregedés természetes biológiai folyamat, amelynek alapvető jellemzője az életfunkciók romlása. Bár az öregedési folyamat eltérő a különböző szervezetekben, nagyon hasonló mechanizmusokon alapul. Reméljük, hogy gyógyszerekkel a folyamat lassítható és az élettartam meghosszabbítható, a cél nemcsak az, hogy tovább, hanem az is, hogy egészségben éljen az ember"

- tette hozzá.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
@division: unalmas a túlnèpesedèst hangoztatni, màsfelől sirànkozni, hogy nem születik elèg gyerek.
Nem az emberi èlet hossza a problèma. A túlnèpesedett területeken meg plàne - ott a csecsemőhalandósàg is nagyobb!

Most kb 7 milliàrd ember èl - a Föld 20-30 milliàrd embert gond nèlkül el tudna tartani.
Nem a Föld az oka a bajoknak. Nem ő tehet róla, hogy ennek a nagy szàmú embertömegnek 70% -a szegény, ès alig pàr tucat emberè a vilàg pènzènek fele.

A felvilàgosítàs hiànya, az anyagi javak rossz elosztàsa, ès a környezet kirablàsa minden baj oka. Vagyis a pènz.
Ez pedig ìgy volt, van ès lesz!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Akkor még jobban kitolják az öregségi nyugdíj korhatárt...
division
Ez nagyon veszélyes lenne a túlnépesedés miatt.
JAJMÁR
Èn szeretek èlni, de nem szeretnèk kiszolgàltatottan ès súlyos betegen. Az egèszsèg sokat szàmít.
JAJMÁR
@division: unalmas a túlnèpesedèst hangoztatni, màsfelől sirànkozni, hogy nem születik elèg gyerek.
Nem az emberi èlet hossza a problèma. A túlnèpesedett területeken meg plàne - ott a csecsemőhalandósàg is nagyobb!

Most kb 7 milliàrd ember èl - a Föld 20-30 milliàrd embert gond nèlkül el tudna tartani.
Nem a Föld az oka a bajoknak. Nem ő tehet róla, hogy ennek a nagy szàmú embertömegnek 70% -a szegény, ès alig pàr tucat emberè a vilàg pènzènek fele.

A felvilàgosítàs hiànya, az anyagi javak rossz elosztàsa, ès a környezet kirablàsa minden baj oka. Vagyis a pènz.
Ez pedig ìgy volt, van ès lesz!
quadrocopter
@JAJMÁR: Jól összefoglaltad a lényeget! Gratula!
division
@JAJMÁR: Már van is egy rajongód csak mert nem értettél velem egyet:-) Mondjuk én sem veled, de nem is érdekes.
quadrocopter
@division: Buta vagy te csicska ahhoz, hogy értsd is miről van szó és miért ment a lájk!
division
@quadrocopter: Azért ha te megpusztulsz hamarabb nem fogok érted könnyeket hullajtani:-)
division
@quadrocopter: Egyébként azon kívül hogy velem meg durbinccsal acsarkodsz van valami még az életben ami örömet okoz vagy ennyiben ki is merült?
quadrocopter
@division: Csak a maflákat és nagyon hülyéket nevelem/oktatom, de ez sem jutott el a hajad alá!
division
@quadrocopter: Ja bocsánat, eddig nem jött le nekem hogy te okos ember lennél.
quadrocopter
@division: Nagy elvárás lett volna tőlem veled szemben!
division
@quadrocopter: Értelmes és okos ember nem ír olyan stílusban mint te, csak akinek a lételeme a gyűlölködés, csak olvasd vissza magadat néha, főleg durbincs esetében. Tényleg nagyon okos emberre vallanak azok a szösszenetek.
quadrocopter
@division: Mindenki azt kapja, amit érdemel és amilyet érdemel!
division
@quadrocopter: Ez igaz, nem véletlen van remek családom, 5 gyerekem és élek ilyen jól.
Mondjuk az is igaz ezt nem úgy kapja az ember, nem hullik az ölébe, tenni kell érte nem is keveset. Éppen ezért nem is értem olykor miért visz rá a kényszer hogy ide írogassak és olyan emberekkel menjek ölre mint amilyen te is vagy, azaz aki ezt kifejezetten élvezi is, mondhatnám hogy ennek él.
quadrocopter
@division: Aha! Még valami, ami kiemel téged magad előtt a mocsárból?
division
@quadrocopter: Nem is tudtam hogy közben elaludtál:-)
division
@quadrocopter: Élőben azért rácsodálkoznál te az én meséimre, és inkább elkullognál behúzott farokkal.
Na menj aludni, mert kialvatlanul még eltörsz egy tányért:-)
quadrocopter
@division: Aha. Még valami, ami saját magad előtt is másként tüntet fel? Mégiscsak elférne nálad egy szakértői...
division
@quadrocopter: Hiába akarsz rávenni arra hogy trágárul beszóljak neked, én nem az a típus vagyok. Mosolygok a marhaságaidon, az én életem attól még nem lesz rossz hogy ma éjszaka veled társalgok teljesen értelmetlen dolgokról.
quadrocopter
@division: Hamis mese, hogy mosolyogsz, hisz jelélt adod, hogy nem tudsz lenyugodni, mert érzed, vesztes maradtál és ezt nehezen viseled. Ez is a már jelzett deformált pszichés státuszod velejárója.
division
@quadrocopter: Én már régen nem írnék ha te sem írnál. Nem szoktam hozzá hogy másé legyen az utolsó szó.
quadrocopter
@division: Erről írtam pár sorral feljebb...kissé lassan hintázott le.
division
@quadrocopter: Azért néha kivételt teszek, főleg ha egy hülyével hoz össze a sors.
quadrocopter
@division: Ugye, már jelzést adtam a pszichés státuszodról...
adrenalink
Te jó ég! Csak nehogy Orbánon kísérletezzenek, mert ha bejön, akkor az országnak annyi...
KisGenyo2
Akkor 135 lesz a nyugdíjkorhatár... :D
kokopelli
Nem tudom,hogy mi a penis-ért kell vitatkozni!Az egész tanulmány akkora baromság,
mint a 60-as évek jóslatai a jövőröl,amiben olyan dolgokat jósoltak meg,ami még má-
ig is csak utópia! Még az sem sikerült,hogy a Föld lakói rendes környezetben,egészség-
ben és békében éljenek!Az ilyen jövőkutatók a ma "Andersen"-jei és dipl.Sámánai?Csak
az embert magát,ösztöneit és ált. karakterét felejtik ki a kalkulációból!
simmering73
Magyarországon az is csoda, ha 70 évig sikerül.
egyvandor
Azért az a legfontosabb mennyi évet tud az ember saját erejére hagyatkozva méltóság teljesen élni. A többinek nem sok értelme van. Magyar viszonyok mellett pl. öregemberként hosszú életet élni, nem hiszem hogy életcél lehet. Még olyan tolvajoknak sem mint a gázszerelő, aki azon retteghet mikor fog gazdaállata becsődölni.
egyvandor
@adrenalink: "Te jó ég! Csak nehogy Orbánon kísérletezzenek"
Összedobjuk! Ez már nem oszt nem szoroz az eddigiekhez képest :)
Milyen arcon csapás lenne neki, ha strómanjai túlélnék. Ezt jár neki!. Aki annyi jót tett ezzel az országgal, aki saját maga zavarta el a zoroszokat, aki nem volt besúgó nem hazudott a zembereknek, akinek az áldozatos munkája során csak 700 ezer forintos megtakarítást sikerült összehoznia,, ...
adrenalink
@egyvandor: De folytattam a mondatot "mert, ha bejön", mármint, hogy ő fog 140 évig élni...
JAJMÁR
@division: Megmosolyogtatsz :)
Kissè nàrcisztikus vagy. Nincs akkora jelentősèged, mint gondolod. Semmikèppen se nagyobb, mint bàrki màsnak.
division
@JAJMÁR: Ilyet nem is állítottam soha. Van egy véleményem ami mellett kitartok a végletekig, erről a témáról mást gondolok mint amit te írtál, ennyi és nem több. Ettől még az élet megy tovább:-)
JAJMÁR
@division: Persze! (Csak olvasok ... azt ìrtad azèrt èrt velem egyet, a "rajongóm", mert neked ellentmondtam ) -xd
eszedbe sem jut, hogy màsoknak is van vèlemènye, ami pont nem az, mint a tièd? Csak úgy.p

Jó èjszakàt :)
division
@JAJMÁR: Itt egy olyan emberről volt szó akinek a szösszeneteit ha elolvastad láthattad hogy szándékosan provokál folyamatosan, de ha nem értetted ezt meg azzal nem tudok mit kezdeni.
Jó éjszakát!
42
"Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test! Legyen az életkora százhúsz esztendő!" (1Móz 6, 3)
De ez a maximum. Az átlagéletkor természetesen kevesebb:
"Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk." (Zsolt 90, 10)

Az emberek állandóan Isten törvényeit akarják áthágni, vele akarnak egyenlővé válni, fitogtatva azt az egészen kis kicsinyke, az egész világűrhöz képest a porszemnél is kisebb tudásukat, miközben nem veszik észre, hogy pont ez a baj!
Az emberek, akik túl keveset tudnak, és azt is rosszul.

"140 évre is kitolható az emberélet hossza" - mondta a tudós, aki 70 éves korában meghalt.
Anyám borogass!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.