Ferenc pápa és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök Abbásznak tett bejelentését követően. Trump ugyanis közölte, hogy Jeruzsálemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget.

A tervek szerint helyi idő szerint délután egy órakor – magyar idő szerint este hétkor – kezdi a bejelentését Donald Trump.

A szentszéki szóvivő, Greg Burke a Vatikáni Rádióban elmondta, hogy

a katolikus egyházfő és a Palesztin Hatóság vezetője kedden beszélt egymással az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének tervezett áthelyezéséről.

A szóvivő hozzátette, hogy

a telefonos egyeztetést Mahmúd Abbász kezdeményezte.

Véget érhetnek a béketárgyalások

Ferenc pápa szerda reggel húszfős palesztin delegációval találkozott, akik a vallásközi párbeszédért felelős vatikáni hivatalban tesznek látogatást. A pápa köszönetét fejezte ki a Palesztin Hatóságnak és személyesen Mahmúd Abbásznak a palesztin területeken élő keresztény közösség iránti figyelemért.

Ferenc pápa kijelentette, hogy

a közel-keleti térségben, éppúgy mint a palesztin társadalomban, békét csakis a párbeszéd teremthet, valamint egymás kölcsönös megismerése és elismerése.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy

a Szentföld a keresztények számára Isten és az emberiség közötti párbeszéd kivételezett helyszíne.

Ferenc pápa legutóbb idén januárban fogadta a Vatikánban Mahmúd Abbászt, amikor a Palesztin Hatóság Rómában megnyitotta szentszéki nagykövetségét. A katolikus egyházfő már az amerikai elnökválasztási kampány során bírálta Donald Trumpot egyebek között migrációs politikai terveiért. A pápa és az amerikai elnök májusban találkozott a Vatikánban.

Ferenc pápa és Mahmúd Abbász telefonon egyeztetett arról, amire ma Donald Trump készül

Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Török külügyminiszter: káoszhoz vezet ha Donald Trump elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

"Súlyos hiba" lenne átköltöztetni az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Brüsszelben, hozzátéve, hogy erre korábban amerikai kollégáját, Rex Tillersont is figyelmeztette.

Káoszt és instabilitást fog teremteni, ha Donald Trump amerikai elnök elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

- hangoztatta a török diplomácia vezetője a NATO kedden kezdődött kétnapos külügyminiszteri találkozójának zárónapján.

Az egész világ ellenzi ezt a lépést

- fogalmazott Cavusoglu, kiemelve, hogy a Tillersonnal folytatott szerdai kétoldalú tárgyalásán ismét fel fogja hozni az ügyet.

Donald Trump a hét elején arról tájékoztatott több arab vezetőt, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe akarja áthelyezni az amerikai nagykövetséget, és Jeruzsálemet elismerné Izrael fővárosaként. Erről több hívott fél számolt be a sajtónak, köztük Abbász.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
@Shikari: Igen,ebben igazad van,hisz 33 év alatt olyan ország épült a lepusztult Magyarországba, ahol jól működő mezőgazdaság, gyárak,üzemek,Ipari Szövetkezetek, és egy stabil,de az oroszoknak (állítólag) kiszolgáltatott nép élt. Voltak világhírű termékeink,melyeket az értékén jóval alul adhattak el az épp regnáló hatalom emberei.Ahogy teltek az évek úgy lett egyre kevesebb az ország gyárainak,földjeinek száma. Persze,hogy 86 - 95 közt jó sokan lettek milliomosok,ami akkoriban újdonság volt még a felső 10.000 közt is. Ma már a leggazdagabb 100 közé be sem kerülhet olyan akinek " csak" milliói vannak. Abban az időben volt jó helyen Gyurcsány és jobb lett volna mindenkinek ha ott is marad. Mint emberre nem haragszom rá,de én például nem lennék politikus,pedig érdekel. Ez kevés hozzá.
Csizmás Kond
Mongyuk ez ismét egy nagy lószaros hatalmigőg. egyetlen ország fővárosa sem attól főváros, hogy ámerikának ott van-e a nagyköve vagy nincs.
A zsidó államnak ez ugyan jól jönne de mivel Jeruzsálem a vallások központja és a világ nagyrészén a vallást komolyan veszik így azt nem sajátíthatja ki úgy, hogy az más vallásnak a terhére legyen...ami amúgy sem volt soha az övék.
cikicakk55
A Külpolitika nem tartozik az érdeklődési körömbe,de azért figyelem azt is.Trump Ezen lépése állítólag nem csak Amerikát,de az egész világot,így Európát is veszélyeztetheti.Legalább is többen erre hivatkozva próbálták lebeszélni erről a lépéséről Trumpot. Valaki megírná nekem,hogy ez Európára például miért veszélyes? Az én véleményem már a megválasztásakor is az volt,hogy aki üzletember és sikeres is benne,az maradjon az üzletnél.Ne akarjon egyszerre politikus és üzletember is lenni,mert két nagyon különböző dologról van szó. Gyurcsánynál is többször leírtam ezt a véleményem.Ő is nagyon jó üzleti érzékkel megáldott ember,hisz még nem volt politikus,addig is milliomos üzletember volt.sajnos neki sem volt elég az üzlet és be is bizonyult,hogy a túlzott bizalom,ami az üzletnél lehet,hogy erény és a gerincesség,ami megint nem árt ha van az üzleti életben,az a politikában nem biztos,hogy nyerő.Kiadni egy csomó pénzéhes embernek miniszteri állásokat,akik a pénzért csinálják az egészet,az úgy vezet bukáshoz,ahogy Gyurcsányt is bukáshoz vezette.Ő mondjuk,csak Magyarországra szabadította rá a bajt( FideSS-t) de Trump állítólag az egész világra bajt hozhat.
maci0427
Úgy tudom,hogy Magyarország is elismerte ! Akkor meg ? Az ismeri el aki akarja !
kokopelli
A haver küldött egy viccet,ami talán még új is lehet?
Móricka átmegy a rabihoz és kérdezi:
-Rabbi igaz,hogy 2030-ban a háború elnépteleníti a Földet?
-Nem fiam,mert 2030-ban "Világbéke" lesz!
-Egy ország lesz, Oroszország és a fővárosa Washington lesz!
-Két kinai lesz az elnök, a Kohn meg a Grün!... ;-)
cikicakk55
@Shikari: Igen,ebben igazad van,hisz 33 év alatt olyan ország épült a lepusztult Magyarországba, ahol jól működő mezőgazdaság, gyárak,üzemek,Ipari Szövetkezetek, és egy stabil,de az oroszoknak (állítólag) kiszolgáltatott nép élt. Voltak világhírű termékeink,melyeket az értékén jóval alul adhattak el az épp regnáló hatalom emberei.Ahogy teltek az évek úgy lett egyre kevesebb az ország gyárainak,földjeinek száma. Persze,hogy 86 - 95 közt jó sokan lettek milliomosok,ami akkoriban újdonság volt még a felső 10.000 közt is. Ma már a leggazdagabb 100 közé be sem kerülhet olyan akinek " csak" milliói vannak. Abban az időben volt jó helyen Gyurcsány és jobb lett volna mindenkinek ha ott is marad. Mint emberre nem haragszom rá,de én például nem lennék politikus,pedig érdekel. Ez kevés hozzá.
solidedge
@Shikari: Azt csak a jövő évben tervezik bejelenteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.