Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak.

Két órával ezelőtt a védelmi miniszter (Szergej Sojgu) azt jelentette, hogy az Eufrátesz keleti és nyugati partján a hadműveletek a terroristák teljes szétzúzásával értek véget

- mondta az elnök.

Putyin bejelentette, hogy szétverték az Iszlám Államot

Vlagyimir Putyin orosz államfő egy önkéntesek számára rendezett fórumon Moszkvában 2017. december 6-án. A 65 éves politikus ezen a napon bejelentette, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. (MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Alekszej Nyikolszkij)

Természetesen az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget

- tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének "kongresszusa" Szocsiban megállapodott.

Gennagyij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz vezérkar főnöke szerdai moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy Szíriát teljesen felszabadították a terroristák uralma alól, és az Iszlám Állam összes "bandáját" megsemmisítették az ország területén.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Alekszej Nyikolszkij

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Az orosz emberek felszabadították a muszlimoknak a hazát! Mindenki mehet vissza építeni újjá!
Jozefina
Ha valóban így van, akkor az tényleg nagy eredmény lenne. De ezt még csak putyin mondta, akinek én nem annyira hiszek. Majd ha más világszervezetek is megerősítik, akkor igen. Egyébként, ha tényleg így van, akkor az EU-ból a szíriaiakat azonnal vissza kell telepíteni és segíteni őket a földig rombolt ország ujjáépítésében!! Bár így lenne!!!
Nessy
Továbbá sikeresen "szétverték" több millió civil életét, sok mezer embert öltek meg, vagy tettek nyomorékká, de megmentették a támaszpontjaikat, meg a kikötőjüket, Aszad hatalmával egyetemben.
nemfideszes
Putyin megmentette magának és a diktátorának Szíriát! Ezért Assad roppantó módon hálás.
news.sky.com/story/syria-military-operation-wrapping-up-putin-tells-assad-during-russia-talks-11136786
A kurdok pedig akik a legtöbbet tettek az IÁ szétveréséért, anélkül, hogy civileket bombáztak volna halomra, meg le vannak szarva...
vadnarancs
@nemfideszes: Kurd-török háború reloaded!
papa.49
Na itt is be kell rakni a felezőt, mert az ezredes nagyon szeret hazudni !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.