A Yeni Safak nevű kormányközeli török napilap szerint amerikai csapatok fogták el Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, akit most egyik szíriai bázisukon tartanak fogva. 

Az újság saját szíriai forrására hivatkozva írja, hogy az iszlamisták vezetője még Irakban került az amerikai erők kezére, onnan pedig a szíriai Rász el-Ajnban, majd az er-Rumejlánban lévő amerikai támaszpontra vitték.

Elfogták az Iszlám Állam vezetőjét török sajtóértesülések szerint

Fotó: AHMAD AL-RUBAYE/AFP

A Yeni Safak szerint Bagdadin kívül a terrorszervezet hét parancsnokát is átvitték Rumejlánba. Úgy tudni, köztük van egy iraki állampolgár is.

Ugyanakkor az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció szóvivője, Ryan Dillon ezredes november közepén azt mondta, a Pentagon nem rendelkezik értesülésekkel arról, hol rejtőzködik a terroristavezér, akinek többször már a halálhíre is elterjedt.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
Én meg azt állítom, hogy az előbb láttam a teszkóban, macskaeledelt vásárolt.
Szardogánnak, Putyinnak, Trumpnak meg a többi félázsiai buzeránsnak egy szavát se hiszem el.
Ennyike.
Jozefina
aztán meg lehet, hogy épp moszkauban van!!! valószínűleg putyin hírcsatornái kombinálnak???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél