Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója hat százalékpontot emelkedett egy hónap alatt, és a franciák többsége (52 százalék) ismét elégedett az elnök politikai tevékenységével.

Az elnöki párt, a Köztársaság lendületben szavazóinak 94 százaléka elégedett Macron politikájával, a jobboldali választók 60, a centristáknak és a szocialistáknak pedig 55 százaléka támogatja Macront - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Journal du Dimanche című hetilap ismertetett vasárnap.

Egy 39 éves elnök megválasztásával, akinek nem volt semmilyen pártja, akit senki nem ismert, aki az ismeretlenségből tűnt fel, Franciaország elképesztette Európát és a világot (májusban)

- vélte Emmanuel Macron vasárnap este a France2 közszolgálati televíziónak adott interjúban.

Macron kezdi visszaszerezni a népszerűségét

Ez a győzelem arra kötelez, hogy összefogjam mindazokat, akik készek előrevinni az országot. Ez arra is kötelez, hogy erősebben és gyorsabban haladjak Európában és a nemzetközi színtéren is

- hangsúlyozta a francia elnök, hozzátéve, hogy számára vezető szerepet vállalni az klímavédelemben vagy más nemzetközi témákban "a francia sors megtalálását" jelenti.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA pool/Etienne Laurent

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.