Sebastian Kurz új osztrák kancellár szerint csillapítani kell a feszültségeket az EU keleti és Nyugati országai közt, ezt a folyamatot Ausztria szeretné segíteni.

Csillapítani kell a feszültséget az Európai Unió keleti és nyugati tagországai között, és a következő években Ausztria segíteni szeretné ezt a folyamatot – jelentette ki Sebastian Kurz új osztrák kancellár kedd este Brüsszelben, miután a főbb uniós intézmények vezetőivel egyeztetett.

Rövid sajtóértekezletén Kurz országa és kormánya Európa-pártiságát hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte, hogy Bécs erősítené az EU-ban a szubszidiaritás elvét, azaz azt a szempontot, hogy minden kérdést lehetőleg a legalacsonyabb szinten kezeljenek.

Új osztrák kancellár: csillapítani kell a feszültségeket az EU keleti és nyugati országai közt

Fotó: wikipedia CC BY-SA 2.5/Dragan Tatic

Kiemelte, az Európai Uniónak meg kellene erősítenie a közös fellépést a fontosabb kérdésekben, a kisebb ügyekben viszont "hátrébb kellene lépnie". Rámutatott, jó iránynak tartja, hogy az Európai Bizottság az utóbbi években csökkentette a jogalkotási javaslatok számát.

Hozzátette, kormánya "proaktívan" hozzá kíván járulni az illegális bevándorlás elleni fellépéshez, ugyanis – mint mondta – kizárólag annak megállításával lehet a jövőben is fenntartani a belső határellenőrzés nélküli schengeni rendszer működését.

Újságírói kérdésre válaszolva Kurz elmondta, "természetesen elfogadják" a menedékkérők EU-n belüli áthelyezéséről szóló korábbi döntéseket, de fontosnak tartotta hozzátenni, ez "önmagában nem jelent megoldást a migrációs válságra". Hangsúlyozta:

biztosítani kell a külső határokat, nekünk kell eldöntenünk, hogy ki jöhet Európába, nem az embercsempészeknek.

Az új kancellár végezetül a jogállamisági elvek, valamint a közös uniós szabályok és értékek fenntartásának szükségességéről is beszélt, kiemelve, ezeket kivétel nélkül minden országban tiszteletben kell tartani.

Juncker pozitív jelnek értékelte Kurz első hivatalos útját

A közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pozitív jelnek nevezte, hogy Kurz első hivatalos útja Brüsszelbe vezetett, és közölte, mint minden más esetben, az új osztrák kormányt is a tettei alapján fogják megítélni.

Nagyon remélem, hogy ezek összhangban lesznek az eddig ismertetett szándékaikkal

- mondta, hozzáfűzve, hogy a kormányprogram csaknem 100 százalékosan egyezik a bizottság terveivel.

Kurz kedden Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is megbeszélést folytatott, szerda reggel pedig Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével tárgyal a tervek szerint.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a sokak által szélsőjobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány hétfőn tette le az esküt, és egyes szakértők attól tartanak, hogy radikális fordulat fog következni Ausztria politikájában.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 2.5/Dragan Tatic)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ha " minden kérdést lehetőleg a legalacsonyabb szinten kezeljenek." akkor évekik húzódhat egy-egy intézkedés. Ez badarság. Azért vannak az EU intézményei, szervezetei, hogy az EU érdekeinek szükséges intézkedéseket megtegyék. Kurz (szerintem) hasonlóan orbánhoz, az elején megpróbál jófiúnak látszani, azután, majd belép a V4-ekbe és az FPŐ-vel közösen ostorozzák majd Európát!!! (Bízom csak abban, hogy tévedek)
quadrocopter
Kurzika! Vidd el Grácba Gecit! Egy csomó kezelést kihagyott, ön - és közveszélyes a madár!
kokopelli
@Jozefina: ez olyan,mintha valaki hirtelen azt megkapta ,amiért harcolt,de nem volt
olyan biztos,hogy felnőtt-e a feladathoz! Ausztria nagyon erősen "össze van nőve"
a velük határos németnyelvű országokkal.Kereskedelem,túrizmus,származás stb!
A "Segíts Uram (istenem),de azért ne ennyire ha lehet!" mondja a germán sokszor!
Megkapta a magas labdát...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.