Egy 51 éves magyar férfi holttestét találták meg délután négy óra körül Flachau egyik sípályáján Ausztriában – írta az APA osztrák hírügynökség.

Holtan találtak egy magyar síelőt AusztriábanIllusztráció: Pixabay

A férfi újraélesztésére tett kísérletek sikertelenek voltak. A halál oka egyelőre ismeretlen.

A magyar síelőre a felvonóknál találtak rá társai, akik értesítették a pályamentőket. Anton Santner, a Snow Space Salzburg-Flachau síparadicsom szóvivője elmondta, hogy a mentőcsapatok két percen belül a helyszínen voltak. Néhány perc múlva egy orvos is megérkezett, de már nem tudták megmenteni a férfit.

Egyelőre nem tudni, hogy idegenkezűség miatt vesztette életét a magyar síelő vagy szívinfarktust kapott, és összeesett. Az esetnek nem volt szemtanúja.

Santner elmondta, hogy a felvonó üzemeltetője mindent megtesz az eset felderítése érdekében, és tevékenyen támogatja a nyomozást.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
2015. májusától a Kínai Közép-Kelet-Európai Együttműködési Befektetési Alap alapkezelőjének igazgatósági tagja vlt. A Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke volt.
Lehet, hogy valamit nem tett meg a kicsiknek?
glorianna
Úgy látszik, az Eximbank és egyéb tisztségek nem mindig egyeztethetők össze az élettel.
bencemacska
Én meg azt hittem hirtelen szív megállás!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.