New Yorkban megerősítették a biztonsági intézkedéseket a szilveszteri ünnepségek idejére.

A keleti parti nagyvárosban a rendőrség vezetői elsősorban a híres Times Square környékén ígérnek erőteljesebb biztonsági intézkedéseket. Hagyományosan ugyanis a Times Square-en összegyűlt tömeg ünneplésével együtt köszöntik az amerikaiak az új esztendő érkeztét. A Times Square-i sokadalom programját – amelynek során mások mellett fellép Mariah Carey, Nick Jonas vagy Andy Grammer is – a nagy amerikai televíziós csatornák élőben közvetítik. Az éjfélt tűzijáték és konfettieső köszönti majd, és szokás szerint a magasból leereszkedik egy óriási, csillogó kristálygömb.

Mariah Carey, óriási kristálygömb, fokozott biztonsági intézkedések – így várja New York a szilvesztert

Munkások tesztelik a 18-as szám világítását a New York-i Times Square-en 2017. december 13-án. A város egyik legzsúfoltabb terén megrendezésre kerülő hagyományos újévi ünneplésre idén is mintegy egymillió embert várnak. (MTI/EPA/Justin Lane)

A tér környékén ezer biztonsági kamera, mesterlövészek, fémdetektoros ellenőrző pontok és csomagokat ellenőrző rendőrök vigyáznak a nyugalomra. Az idén először olyan nyomkövető kutyákat is bevetnek, amelyeket arra képeztek ki, hogy megtalálják azokat, akiknél robbanóanyag van vagy volt.

A téren rendezett óriási partira érkezőket két ellenőrző ponton is átvizsgálják, a teret nagy sugarú körben lezárták a forgalom elől, a lezáráshoz cementtömböket, homokkal megtöltött szemétszállító teherautókat, és más járműveket állítottak be.

A Times Square környékén lévő 125 mélygarázst már szombat reggelre kiürítették és lezárták, így senkinek még csak esélye sem lehet arra, hogy ezekben bombát vagy bármilyen robbanószerkezetet helyezzen el.

"Mindenki abszolút biztonságban érezheti magát" – nyilatkozta újságíróknak Bill de Blasio polgármester.

Szombat óta nyomozók vannak Manhattan tucatnyi, felhőkarcoló magasságú szállodájában, hogy megelőzzenek egy, a Las Vegasban történt támadáshoz hasonló incidenst. A nevadai Las Vegasban október elsején egy merénylő ugyanis a szállodai szobája magasából nyitott tüzet a szomszédos countryzene-fesztivál vendégeire. A New York-i rendőrség nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy mely szállodákban dolgoznak a randőrök, James O'Neill rendőrkapitány csupán annyit osztott meg a közvéleménnyel, hogy munkatársai szorosan együttműködnek az egyes szállodák biztonsági szolgálataival. "Ez lesz a világ egyik legtöbb rendőrének jelenlétével megtartott és legjobban védett rendezvénye" – fogalmazott újságíróknak O'Neill.

Az AP hírügynökség jelentése szerint a rendőrség és a titkosszolgálat elemzői folyamatosan figyelik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet interneten megjelenő propagandaanyagait.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.