Szilveszter éjjel két rendőrt vertek össze többen Párizs egyik elővárosában. A francia köztársasági elnök és a belügyminiszter is kemény válaszlépést ígért.

Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszter éjjel, az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte – írta kedden a Die Welt című német napilap.

A támadás áldozatául esett két rendőrt a francia fővárostól keletre fekvő Champigny-sur-Marne nevű elővárosban riasztották amiatt, hogy több ember erőszakkal próbált meg bejutni egy szilveszteri buli helyszínére. Az egyik rendőrnek egy ökölcsapástól betört az orra, a földre került társát – egy rendőrnőt – pedig többen körbevették, és ütlegelték, rugdosták. A bántalmazásról videofelvételek is megjelentek a közösségi médiában. A két rendőrt, miután a helyszínre riasztott kollégáik kimenekítették őket, kórházba szállították – olvasható az MTI hírében. 

(A The Local francia kiadása szerint a két bántalmazott rendőr egy nagyobb csoport rendőrtől szeparálódott el eddig tisztázatlan okok miatt, a tömeg pedig körbevette őket. A videón jól látszik, egy autót is felborítottak fiatalok.)

Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren közzétett üzenetében azt ígérte, hogy kézre kerítik és megbüntetik a "gyáva és bűnös lincselés" elkövetőit. Gérard Collomb belügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy aki a francia biztonsági erőkre támad, az a köztársaság ellen támad.

A Le Parisien című francia lap értesülése szerint a hatóságok könnygázt vetettek be a támadók megfékezése érdekében. Két embert őrizetbe vettek, de az nem világos, hogy ők részt vettek-e a támadásban. A tényleges elkövetők minden jel szerint szökésben vannak.

Lángoló autókkal búcsúztatták az óévet

Szilveszter éjjel Franciaországban több mint ezer autót gyújtottak fel, és több mint 500 ember vettek őrizetbe a hatóságok. Országszerte 11 rendőr és csendőr sebesült meg különféle összetűzésekben – közölte a belügyminisztérium. Az országban közel 100 ezer rendőr ügyelt a szilveszterezők biztonságára. Az egyik legjobban őrzött helyszín a párizsi Champs-Élysées volt, ahol tűzijátékot is rendeztek az új év köszöntésére.

Újév napján ismét támadás ért két rendőrt Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban egy lopott robogó ellenőrzésekor. Egyiküket a támadók többször megütötték, sérülései következtében nyolc napra munkaképtelenné vált. Két embert őrizetbe vettek a hétfő esti incidenssel összefüggésben – írta a La Figaro című francia napilap a honlapján.

A rendőrök erősebb fellépést akarnak

Frédéric Lagache, az Alliance rendőrszakszervezet helyettes vezetője a Le Figarónak nyilatkozva elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte a rendőrök elleni támadásokat. "Évek óta kérjük az állam határozott fellépését. Most csak azért van szó erről a kérdésről, mert a Champigny-sur-Marne-i esetet videóra vették, de mi mindennap átéljük ezeket a helyzeteket: Franciaországban naponta nagyjából 15 rendőr sérül meg összetűzésekben" – hívta fel a figyelmet a szakszervezeti vezető.

Lagache közölte, hogy a szilveszteri támadás után az Alliance követelte a 2014-ben megszüntetett minimumbüntetés visszaállítását bizonyos bűncselekmények esetén. "A félelemnek térfelet kell váltania. A bűnözőknek kell félniük a rendőrségtől, nem pedig fordítva" – szögezte le.

Gérard Collomb az Europe 1 rádióban elmondta: nem maradhatnak fenn ezek az erőszakos közösségek a következő években, ennek véget kell vetni. Hangsúlyozta, hogy az erőszak elleni küzdelemhez a rendőrségen kívül arra is szükség van, hogy ezek a városnegyedek megváltozzanak, és a várospolitikában alapvető reformokat vezessenek be.

(MTI, The Local)

(Címlapi kép: részlet a videóból)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Már az MTI-ben és a Lokál-nál is elfelejtették a ""migráncs"" szót. Egy tudósítás, amiben egyszer se írták le. Már ezek se a régiek.
Némi pech, hogy az eredeti, angolnyelvű szövegben se esett egyetlen szó se migránsokról és biztos féltek az MTI-nél, hogy valakik (esetleg) elolvassák és értik az eredeti szöveget is, amiben migránsokról nincs említés. Pedig milyen magas labda lehetett volna.
Equus
nyilván arabusok voltak. Hogy ezek nem ismereik az egyenlő elbánás elvét? 50-50%-ban kellett volna rugdosni a rendőrfiút és a rendőrnőt.

Komoly rendőrök lehettek... Mit tennének a gyöngyösi cigányokkal vagy a Hős utcai buckalakókkal szemben?...
quadrocopter
Aha, szóval a töketlen TEK is ezért majrézik egy BTR-rel!
human
Elég sok felvétel készült. Remélem minél hamarabb elkapják a tetteseket és elítélik.
F_Viktor
@namihami: Írod:
"Már az MTI-ben és a Lokál-nál is elfelejtették a ""migráncs"" szót"

Á, csak sok volt a szilveszteri pezsgő és elfelejtették a kötelező mantrát.
Majd holnaptól bepótolják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.