Az erdélyi magyar autonómialeképzeléseket a román parlamenti pártok elutasították, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint nem tagadhatják meg a magyarokkal való párbeszédet.

A romániai parlamenti pártok nem tagadhatják meg a román-magyar párbeszédet – jelentette ki egy keddi nagyváradi sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.

Szilágyi Zsolt arra reagált, hogy valamennyi román párt, mely véleményt nyilvánított a magyar pártoknak az autonómiaelképzelések összehangolásáról hétfőn aláírt állásfoglalásáról, elutasította a párbeszédet. A politikus elmondta: megdöbbentette a romániai pártok negatív és párbeszédet megtagadó hozzáállása, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP megállapodása nem a román nép ellen irányul.

Demokráciában egy parlamenti párt vagy a kormány nem tagadhatja meg a párbeszédet, még akkor sem, ha az olyan érzékeny témákról szólna, mint az autonómia vagy az önrendelkezés. A párbeszéd tagadása a demokrácia tagadása

- mondta el Szilágyi Zsolt.

Úgy véljük, egy új, nemzetek közötti társadalmi szerződés alapja lehet egy olyan Romániának, amely tudomásul veszi, hogy mi államalkotó tényezők vagyunk. Másrészt nemcsak a formális jogegyenlőséget kell biztosítani, de a tényleges esélyegyenlőséget is

- idézte az EMNP elnökét a párt közleménye.

Szilágyi Zsolt arra kérte a román pártokat, hogy változtassák meg eddigi hozzáállásukat, és kezdődjön érdemi párbeszéd az erdélyi magyar közösség szándékáról a parlamenti pártok, a három magyar párt, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
"Úgy véljük, egy új, nemzetek közötti társadalmi szerződés alapja lehet egy olyan Romániának, amely tudomásul veszi, hogy mi államalkotó tényezők vagyunk." Hát akkor ehhez is tartsátok magatokat románok...remélem a román hatóságok jegyzik ki szavaz ide át,és majd jól megszívatnak titeket!!!Itthon a kutyát sem érdekli a sorsotok!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.