Steve Bannon, a már megjelenése előtt botrányt kavart Trump-könyv írója távozott a jobboldali Breitbart News című laptól.

Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök augusztusban eltávolított főtanácsadója távozott a jobboldali Breitbart News című lapnál betöltött vezetői posztjáról.

A Trump-könyv szerzője távozik a Breitbart News című jobboldali laptól

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Gage Skidmore

A távozást a Breitbart News honlapján jelentette be helyi idő szerint még hétfőn.

"Steve értékes része örökségünknek, mindig hálásak leszünk hozzájárulásáért és mindazért, amit segített elérnünk" – hangsúlyozta a közleményben Larry Solov, a Breitbart vezérigazgatója.

Bannon távozására sok elemző számított, kivált azután, hogy a lap egyik tulajdonosa és Breitbart támogatója, Rebecca Mercer pénteken a The Washington Postnak adott rövid nyilatkozatában elhatárolódott tőle a Donald Trump elnökre tett, neki tulajdonított becsmérlő megjegyzések miatt.

Pénteken került ugyanis boltokba a "Tűz és Düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv, amely jórészt Bannon közreműködésével, a vele is készített interjúk alapján íródott. A könyvben a szerző a többi között azt állítja, hogy a Trump vezette Fehér Házban káosz uralkodik, hogy Trump nagyobbik lánya, Ivanka Trump szeretne az Egyesült Államok első női elnöke lenni, és azt írja, hogy Bannon szerint ifjabb Donald Trump találkozója oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején "hazaárulás" és "hazafiatlan" cselekedet volt.

Steve Bannon a hétvégén egy hírportálhoz eljuttatott közleményben kért bocsánatot az elnök fiával kapcsolatban neki tulajdonított mondatokért, azt állítva, hogy amit az ifjabb Trumpról mondott, az Paul Manafortra, Donald Trump elnökválasztási kampányának első menedzserére vonatkozott. Bocsánatkérő közleményében Bannon dicsérte Donald Trumpot és az elnök "történelmi teljesítményét" hangsúlyozta.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél