Össztűz zúdult a francia sajtóban és a közösségi médiában Catherine Deneuve-re és társaira.

A Le Monde hétfőn közzétett levelet mintegy száz nő írta alá, akik annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy meg kell hagyni a férfiaknak az „ostromlás szabadságát”. Az aláírók hangsúlyozták, hogy a „nemi erőszak bűntény, de a makacs vagy ügyetlen flörtölés nem az, és a nők körüli legyeskedés sem macsó agresszió”.

Caroline de Haas nőjogi aktivista és mintegy 30 nő a Franceinfo televízió honlapján közzétett válaszcikkében úgy vélte, hogy

Denevue és társai „megpróbálják visszaépíteni a hallgatás falát, amely végre elkezdett leomlani, ráadásul a nemi erőszakot „normális jelenségként” próbálják láttatni.

„A Le Monde-ban megjelent levél aláírói szándékosan összekeverik a tiszteleten és gyönyörön alapuló csábítást az erőszakkal” – írták.

Abnousse Shalmani, a Le Monde-levél aláíróinak egyike csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy állásfoglalásuk ilyen szélsőségesen heves reakciókat váltott ki.

„Felnőtt embernek tartom magam. Képes vagyok arra, hogy kezeljem, ha valaki szexuális ajánlatot tesz, és még inkább képes vagyok arra, hogy nemet mondja rá” – hangoztatta a Europe 1 rádiónak nyilatkozva.

Címlapkép: John MACDOUGALL / AFP

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
s ne feledjük, hogy a felháborodók legtöbbje igazából azért van felháborodva, mert őket senki sem akarja ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
s ne feledjük, hogy a felháborodók legtöbbje igazából azért van felháborodva, mert őket senki sem akarja ...
papa.49
@RonaGyuri: Pontosan ez az igazi ok )))))))))))))))
almalibre
Persze, hogy támadják, más a véleményük, csak az egyet értés tolerálható! Ez a lényege a szólásszabadságnak. Vagy nem?
ittott
a sok feminista elfelejtette, hogy a férfi vadászik, a nő gyűjtöget. igen vadászunk a nőkre, ők meg begyűjtenek minket.
hogy ezeknek nincs aki begyűjtse, az az ő bajuk.
kokopelli
@ittott: vagy a rosszat gyűjtötték be,és azt hiszik,hogy egyik kutya a másik eb...??
ittott
@kokopelli: minden normális férfi, és nő tudja, hogy hárítson ha kell. ezek a frusztrált kurvák tudják, hogy lemaradtak valami jóról. ezért háborognak. és tökéletesen igazad van. macska is sok van. lesz ami dorombol, lesz ami karmol. eszünk nekünk is van. nem a karmolósat vesszük az ölünkbe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.