Egy felmérés szerint a németek többsége úgy látja, Angela Merkel német kancellár nem fogja kitölteni a negyedik ciklusát.

A németek többsége szerint nem tölti ki negyedik ciklusát Angela Merkel kancellár, ha ismét megválasztják kormányfőnek – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

A németek többsége úgy látja, Merkel nem tölti ki a negyedik ciklusát

Fotó: wikipedia GFDL 1.2/Ralf Roletschek

A Handelsblatt című üzleti lap megbízásából készített közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 56 százaléka nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel kancellár lesz-e még 2021-ben, és 38 százalék válaszolt igennel.

A többség szerint Merkel inkább hallgat a gyors döntések helyett

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének erősségeiről és gyengeségeiről alkotott választói véleményeket is vizsgáló kutatás kimutatta, hogy a németek leginkább a higgadtságát, vezetői képességeit, nemzetközi tekintélyét és állhatatosságát értékelik.

A gyengeségek között az első helyen az áll, hogy határozott döntések helyett inkább hallgat, és kivárja, hogy kibontakozzanak az adott ügy fejleményei. A megkérdezettek 23 százaléka hánytorgatta fel ezt a kancellárnak. A második helyen az "elhibázott menekültpolitika" áll, ezt 9 százalék említette, 8 százalék pedig azt vetette a szemére, hogy nem jó vezető.

Merkel a menekültválság elmélyülése óta osztja meg a németeket

A Handelsblatt a felmérés eredményeiről szóló összeállításában kiemelte, hogy Angela Merkel a migrációs válság elmélyülése óta megosztja a németeket. Ennek ellenére csaknem kétharmados, 62 százalékos egységben vallják, hogy nagy, vagy nagyon nagy szerepe van a német gazdaság fellendülésében, és csupán 4 százalék gondolja úgy, hogy Angela Merkel tevékenységétől függetlenül erőteljes a gazdasági növekedés és alacsony a munkanélküliség.

A lap hozzátette, hogy a pártelnök-kancellár pozíciója szilárd, egyik lehetséges utódjelöltnek sincs meggyőző támogatottsága. A CDU-s politikusok közül az első helyen Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter áll, aki a választók 37 százaléka szerint alkalmas a kancellári tisztségre. A második Peter Altmaier kancelláriaminiszter 31 százalékkal, a harmadik Ursula von der Leyen védelmi miniszter 28 százalékkal. A CDU fiatal nemzedékének legismertebb alakját, a kancellárétól időnként látványosan eltérő álláspontot képviselő Jens Spahn pénzügyminisztériumi államtitkárt csupán 16 százalék tartja alkalmasnak a kormányfői tisztségre.

A következő kormány legfontosabb feladata a németek legnagyobb, 17 százalékot kitevő része szerint a menekült- és a bevándorláspolitika. A második helyen – 15 százalékkal – azok állnak, akik szerint a szociálpolitikában lesz a legtöbb tennivaló. További 10 százalék szerint az a legnagyobb feladat, hogy a kormány megbízhatóan és őszintén politizáljon, és teljesítse a választási ígéreteket.

A felmérést az Infratest Dimap kutatóintézet végezte, az adatokat január 4-től 8-ig vették fel, 1012 ember megkérdezésével.

A CDU, a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a tervek szerint csütörtökön fejezi be a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról szóló előzetes egyeztetéseket. Amennyiben a megbeszélések eredményesen zárják, elkezdődhetnek a hivatalos koalíciós tárgyalások, és ha azok is sikerre vezetnek, húsvét körül megalakulhat a következő szövetségi kormány. Ez lenne a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Mert a németek lassan ébredeznek. A banya meg aggódhat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@1magyar: Erről beszélek!
Örülök, hogy megértettél.@kokopelli:
libellle
@verőce21: herzchen... Rutsch mir den Buckel runter. egyébkén sem én sem a forditom nem értette amit irtál.
gulyasgyula
@verőce21: ...Szerintem mennek ők maguktól is ha valaki elkezdené kitakarítani a ""kemnecék "" környékét ..Elnézést ha ezzel bárkit megbántottam de ennek így se úgy se lesz jó vége ..Ha nem mennek önként mennének erőszakkal ..Más verzió nincs ..EURÓPA képtelen lesz ennyi embert eltartani ...Itt olyan nyomor lesz amilyen a világon nem volt ..
wagabund
..."A németek többsége szerint nem tölti ki negyedik ciklusát Angela Merkel kancellár, ha ismét megválasztják kormányfőnek "...

akkor minek választják meg?
verőce21
@gulyasgyula: (22:06) Nem egészen értem mire válaszoltál, de nemcsak a nyomor borítékolható Európában a migránsok miatt, hanem az európai nép szolgasága is! Mert nemcsak a segélyekért özönlenek be ide, hanem már most is azt akarják a "menekültek", hogy mi igazodjunk hozzájuk. Mi lesz, ha többségbe kerülnek?
Az európai népek teljes (rab)szolgaságba taszítása?
verőce21
@wagabund: (22:14) Sajnos most még hiába tartottak volna új választásokat Németországban, újra a CDU kapott volna a legtöbb szavazatot, tehát ők adják a kancellárt és alakítanak kormányt. A társadalmi folyamatok lassabban változnak, mint egy év.

Szerintem arra céloz a cikk, hogy kormányozhatatlan lesz az ország, az erőszakosan összetákolt "nagykoalícióval" és egy-két éven belül mégis új választásokat kell kiírni Németországban. A kudarc egyértelműen a CDU-é, így másik kancellárjelölttel vágnak neki az új választásoknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.