Egy nemrégiben megjelent könyv szerint Trump mind szellemileg, mind érzelmileg alkalmatlan arra, hogy elnök legyen.

Donald Trump kitűnő egészségnek örvend – közölte pénteken a Fehér Ház orvosa, miután az amerikai elnök átesett elnöki ideje első orvosi vizsgálatán,

amely három órán át tartott. Ronny Jackson – az elnöki rezidencia orvosa – egyelőre nem fedett fel részleteket, de kedden várhatóan újságírók elé áll, hogy többet is eláruljon Trump állapotáról.

Maga az elnök nem köteles semmit sem közölni, és a Fehér Ház dönti el, hogy mely egészségügyi adatok – vérnyomás, koleszterinszint, testtömegindex – lesznek nyilvánosak. A Fehér Ház már korábban értésre adta, hogy Trump elmeállapotát nem vizsgálják, ahogy korábbi elnökök hasonló megmérettetéséről sem tudni. (Ronald Reagan, a 40. elnök Alzheimer-kórban szenvedett, de betegségét csak öt évvel második mandátumának lejárta után diagnosztizálták.)

Trump mentális állapotáról mindazonáltal mégis akad egészen friss információ. A múlt héten közölte magáról, hogy ő „stabil zseni”, válaszul egy nemrégiben megjelent könyvre, amelynek szerzője mind szellemileg, mind érzelmileg alkalmatlannak ábrázolja az elnöki tisztségre.

Címlapkép: Pixabay/geralt

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Elérkezettnek látom pedig az időt, hogy az országvezetők elmeállapotát és érzelmi intelligenciáját is megvizsgálják, mielőbb beiktatják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Nessy: Egyetértek veled, valóban ez egy őrült aki nem látja be az állapotát, vele ráfaragtak az amcsik rendesen, mi meg örülhetünk ha nem robbantja ki a VH. t !!!
kokopelli
Nemhiába mondják,hogy "Az USA a korlátlan lehetőségek országa",de
hogy " korlátolt lehetetlenségek" hazája is! ...lásd a csődkirály Tramp-lit !? ;-)
wagabund
..."Trump: Stabil zseni vagyok!"...

jó hogy megtudtuk..még az ebéd is jobban esik.
Csizmás Kond
Trump az igazi amerikai, az igazi amerika megtestesítője. Ha ő nem volna ki kéne találni, hogy fogalma legyen az embereknek mit is jelent ámeikánusnak lenni.
wagabund
@Csizmás Kond: igen, valahogy így..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél