Tavaly decemberben nyilatkozta a francia pékszövetség elnöke, Dominique Anract, hogy világörökséggé nyilváníttatná a ropogós héjú hosszúkás francia kenyeret, a bagettet. A 33 ezer francia pékséget és cukrászdát képviselő szakember szerint ez a “csodálatos” termék az Eiffel-toronnyal együtt Franciaország legfontosabb jelképe, és helye lenne a világörökségi listán.

Emmanuel Macron francia elnök pedig most beállt a kezdeményezés mögé, bejelentette, hogy kezdeményezni fogja az ENSZ-ben. hogy ismerjék el, hogy a bagett az egész emberiség legfontosabb kincsei közé tartozik.

A világörökség részévé szeretné tenni a bagettet a francia elnök

Fotó: MTI

A franciák egyébként az olaszok után kapták fel az ötletet, ugyanis az UNESCO decemberben a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára, miután azt 2 millió ember kérte petícióban.

A világörökség részévé szeretné tenni a bagettet a francia elnök

Fotó: Pixabay

A hagyományos bagettet egyébként 1993 óta védi törvény Franciaországban. Ahhoz, hogy az élelmiszer elnyerje a bagett elnevezést, kizárólag négyféle alapanyagot használhatnak fel az elkészítésekor: búzalisztet, vizet, sót és élesztőt. Tilos fagyasztani és bármilyen tartósítószert hozzáadni.

(Index.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Csak a Fazekas Sanyi meg ne tudja, mert elindul a hungarikum-cunami kisfröccstől kezdve a pájinkáig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.