Aggodalommal tölti el a német kormányt az Európai Parlament (EP) menekültügyi reformterve a családegyesítésről szóló javaslat miatt – mondta a szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.

Annegret Korff a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva megerősítette a Der Spiegel című hírmagazin értesülését, amely szerint a berlini vezetés az országra nehezedő migrációs nyomás növekedésétől tart, amiért az EP azt javasolja, hogy az Európai Unióba belépő menedékkérőket azonnal irányítsák abba a tagországba, ahol az állításuk szerint élnek rokonaik.

Ez szerinte a "feje tetejére" állítaná az eddigi rendszert, bevezetné azt az elvet, hogy mindenki szabadon megválaszthatja, hol kíván menedékjogi kérelmet benyújtani, ami az eddigiektől merőben eltérő "migrációs mozgásokhoz" vezetne az EU-n belül.

Azonban ez csak egy uniós intézmény, az EP álláspontja, a német kormány pedig arra összpontosít, hogy a tagállami kormányokat összefogó tanács is kialakítsa saját álláspontját – emelte ki a szóvivő.

Az EP tavaly novemberben fogadta el a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságban (LIBE) készült reformtervet, amellyel a testület részt vesz majd a közösségi – úgynevezett – menekültügyi rendszer megújításáról a többi EU-s intézménnyel folytatandó tárgyaláson.

A tervben a családegyesítésről a többi között az áll, hogy amennyiben az EU területére érkező menedékkérő azt állítja, hogy valamely tagállamban élnek rokonai, akkor ott kell elhelyezni, és annak az országnak a hatóságai felelősek az állítás ellenőrzéséért. Ez szakítás az eddigi megoldással, amely szerint a rokoni kapcsolatokról szóló állítás ellenőrzése és a teljes menekültügyi eljárás lefolytatása annak az országnak a feladata, ahol a menedékkérő belépett a közösség területére.

A német kormány aggódik az Európai Parlament menekültügyi terve miatt

Fotó: Pixabay

Az EP elképzelése szerint ha a menedékkérő állítása nem bizonyul megalapozottnak, abba az országba kell továbbítani, ahol a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó mechanizmus alapján eredetileg el kellett volna helyezni.

A Der Spiegel a hét végén megjelent számában ismertetett egy belső belügyminisztériumi feljegyzést, amely szerint az EP tervének megvalósítása azzal járna, hogy Németországnak jóval több menedékkérőt kellene befogadnia, ami lehetetlenné tenné a menedékkérők befogadásának korlátozására kitűzött célok elérését.

A lap szerint a kormány igyekszik megakadályozni, hogy érvényesüljön az EP álláspontja, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről pedig vezető belügyi szakpolitikusok Manfred Weberhez, az Európai Néppárt EP-frakciójának vezetőjéhez fordultak az ügyben. A testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusának írt levelükben azt írták, hogy a tárgyalások a közös menekültügyi rendszerről nem vezethetnek "az egyébként is aszimmetrikus tehermegosztás súlyosbodásához".

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
"Az EP elképzelése szerint ha a menedékkérő állítása nem bizonyul megalapozottnak, abba az országba kell továbbítani, ahol a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó mechanizmus alapján eredetileg el kellett volna helyezni."
Szerintem akkor hazudott és csalással próbált előnyt szerezni, így a saját országába kell kitoloncolni, ahonnét elindult és örökre megtíltani az EU területére történő belépését.
Ha pedi netán tényleg vannak hozzátartozói, akkor azoknak előzetesen nyilatkozni kellene, hogy vállalják az új jövevény teljes ellátását!!!
Peller Anikó
Még csak fogalmatok sincs idióta kutyavédő vadbarmok, hogy milyen koloncot vettetek a nyakunkba.
cikicakk55
@Jozefina: Teljesen jogos.Amennyiben egyszer már kiderült,hogy hazudott,akkor onnantól már nem lehet neki hinni. Hazudik az életkoráról,az állampolgárságáról és az iskolai végzettségéről is.Nem tudom,hogy az ilyennek milyen hasznát tudná venni bár melyik tagország is.
kokopelli
@Peller Anikó: Remélem felhívnak téged,és te megoldod a problémát!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.