Befejezte pénteken az éhségsztrájkot 324 nap után az a két török pedagógus, akit a több mint másfél éve tartó rendkívüli állapot keretében bocsátottak el munkahelyéről.

Nuriye Gülmen és Semih Özakca pénteki ankarai sajtótájékoztatóján maga jelentette be a lépést. Gülmen és Özakca azt követően döntöttek így, hogy a rendkívüli állapot miatti panaszokat felülvizsgáló kormányzati bizottság csütörtökön elutasította újbóli munkavállalási kérelmüket.

Közel egy év után befejezte az éhségsztrájkot a rendkívüli állapot ellen tiltakozó két török tanár

Fotó: YouTube

Sajtótájékoztatójukon leszögezték: bíróság elé viszik az ügyet.

Gülmen elmondta: "minden nappal úgy éreztük, hogy egyre szabadabbak vagyunk. Ellenállásunk megmentette becsületünket, széthasította a rendkívüli állapot sötétségét. Bár éhségsztrájkunknak vége, de ellenállásunk folytatódik, miután visszanyertük egészségünket. Ez a harc addig nem ér véget, amíg mi nem mondjuk, hogy vége" – fogalmazott.

Özakca "történelminek" nevezte az ellenállásukat.

Gülmen, aki egyetemi tanár, valamint a korábban általános iskolában dolgozó Özakca tavaly márciusban kezdett nyilvános éhségsztrájkba. Májusban a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték őket, de nem az éhségsztrájk, hanem állítólagos fegyveres terrorszervezeti tagságuk gyanújával.

Süleyman Soylu török belügyminiszter májusban közölte: Gülmen és Özakca állami alkalmazottakként a terrorszervezetnek nyilvánított, baloldali Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front (DHKP-C) tagja, ami miatt már korábban is többször ültek börtönben.

A Sözcü kemalista ellenzéki napilap beszámolója szerint Özakcát októberben először szabadlábra helyezték, majd decemberben felmentették a vád alól. Gülment ugyanakkor 6 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, de bírósági felügyelet mellett egyúttal szabadlábra is helyezték – írta a Sözcü.

A két tanár hónapok óta már csak folyadékot és táplálékkiegészítőket fogyasztott, nagyon legyengültek, súlyuk csaknem az eredeti felére csökkent.

Ankara a 2016-os puccskísérletért az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatot teszi felelőssé, de a megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtja, hanem a gülenista mozgalom feltételezett támogatóit, illetve más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezetek, köztük a DHKP-C tagjait és szimpatizánsait is.

A török kormány a 2016-os puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében egyebek mellett törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot és másfél év alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat menesztett munkaköréből.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.