Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, akkor az Orbán Viktor vezette Magyarországot választom – mondta Matteo Salvini, az olasz Északi Liga főtitkára egy televíziós interjúban vasárnap.

A szélsőjobboldali Északi Liga főtitkárának az Orbán Viktor vezette Magyarország a példakép

A kép bal szélén Matteo Salvini. Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Matteo Salvini a La7 olasz kereskedelmi televízió-csatorna egyik politikai műsorában nyilatkozva kijelentette: ha az Európai Néppárton belül kell választania, az osztrák vagy a magyar (ország)modellt választja.

Az Északi Liga vezetője úgy indokolta választását, hogy Ausztria és Magyarország is védi a nemzeti munkahelyeket.

"Orbán miniszterelnök védi a (nemzeti) határokat, védi a (nemzeti) bankokat, védi a (nemzeti) valutát és leállítja a migrációt. Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, ezt választom".

A pártja miniszterelnök-jelöltjeként induló Matteo Salvini hangsúlyozta, ha az olaszok a márciusi parlamenti választásokon őt választják kormányfőnek, Donald Trump amerikai elnök példáját is követni fogja, vagyis az olasz dolgozók és vállalkozók segítésére kész vámot bevezetni az olasz nemzeti termékek védelmében.

Az Északi Liga a Silvio Berlusconi nevével fémjelzett jobbközép koalíció tagjaként indul a választásokon. A legutolsó, 2013-as parlamenti választásokon az Északi Liga alig valamivel 4 százalék felett teljesített. A mostani felmérések szerint Matteo Salvini pártja 14 százalék körül áll, de Olaszország északi térségeiben jóval meghaladja a 20 százalékos támogatottságot is.

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Ha tudnátok, hogy mennyire le sem szarnak bennünket nem vigyorognátok.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ha tudnátok, hogy mennyire le sem szarnak bennünket nem vigyorognátok.
human
Propi! A kép bal szélén én Geert Wilderst látom.
Az ATV-nek vendége volt ez a Geert Wilders aki méltatta Orbán politikáját. Mikor rákérdezett a műsorvezető, hogy vajon arról mi a véleménye, hogy az EU-s pénzek nagy része kormány közeli cégekhez vándorol. Geert Wilders válaszában Hollandi kilépéséről kezdett el beszélni és ezt javasolta Magyarorszgának is. Mindenki költse a sajtá pénzét magára alapon.
Sámannus
Mint a vízfolyás úgy hazudnak ezek is!
"Az Északi Liga vezetője úgy indokolta választását, hogy Ausztria és Magyarország is védi a nemzeti munkahelyeket." No fene!
RonaGyuri
Egy mondat és két olvasat

Matteo Salvini, az olasz Északi Liga főtitkára egy televíziós interjúban nyilatkozott vasárnap

A derék MTI jóvoltából az interjúból mi magyarok lényegében egy kiszólást ismerünk.
Mint azt az eredeti cikk címe (arrafelé a címben a valóság szokott szerepelni) is mutatja „Matteo Salvini: I miei modelli sono Orban e Trump. Bossi? Sarà candidato a Varese” a derék MTI ebben is hozta a szokásos formáját. Mármint, hogy persze nem igaz, hogy azt mondta volna, hogy „Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, akkor az Orbán Viktor vezette Magyarországot választom”.
Azonban még ennél is pikánsabb a dolog értelmezése. Példa szerűen két értelmezés:
444.hu: „Orbán Viktor a példaképe az olasz szélsőjobboldal vezéralakjának”
és
Magyar Idők: „PÉLDAKÉPNEK NEVEZTE MAGYARORSZÁGOT AZ OLASZ ÉSZAKI LIGA FŐTITKÁRA”! =))
nezelodo
Ha annyira tetszik nekik Orbán vigyék, úgyis kinőtte és kitakarította ezt a kicsi kis disznóólat, ahogy kérkedett vele a vezér. Ideje, hogy nagyobb feladatot kapjon, söpörje ki onnan a kis konkurenciát, az olasz maffiát. Lehet, hogyha bevonulna oda, amazok önszántukból visítva menekülnének.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.