A világszervezet honlapján olvasható, a tervezet, amit Mexikó és Svájc által dolgoztak ki.

A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.

A világszervezet honlapján olvasható, Mexikó és Svájc által kidogozott tervezet – amelyet az ENSZ egy december 10-11-én Marokkóban rendezendő csúcstalálkozó keretében kíván elfogadni –, összefoglalja azokat a vezérelveket és követendő célokat, amelyek a migráció egész folyamatát lennének hivatottak szabályozni mind a menekültek mberi jogainak, mind a fogadó országok érdekeinek az együttes figyelembe vételével.

A dokumentum egy sor olyan konkrét kötelezettségvállalást vázol fel, amelyek elősegítenék a bevándorlási hullám mederben tartását, szavatolnák a jelenség emberséges kezelését. Ennek érdekében szükségesnek látja, hogy bővítsék a legális migrációs útvonalakat, visszaszorítva az embercsempészek tevékenységét.

Elkészült az ENSZ megoldása a migrációs krízisre

A tervezet szerint a menekültek őrizetbe vétele csupán végső eszköz lehet, a törvényes úton érkező menekülteket segíteni kell a beilleszkedésben, biztosítani kell számukra a megfelelő okmányokat, hogy méltó munkát kaphassanak, és diszkrimináció nélkül juthassanak hozzá a szociális szolgáltatásokhoz. Az országoknak meg kell könnyíteniük a családegyesítést, meg kell akadályozniuk, hogy a munkaadók visszaéljenek ezeknek az embereknek a kiszolgáltatott helyzetével.

A tervezet szerint az államoknak együttes erővel kell menteniük az emberéleteket a veszélyes migrációs útvonalakon, elsősorban a Földközi-tengeren, és közösen kell küzdeniük az embercsempészbandák ellen.

A dokumentum összeállítói szükségesnek tartják azt is, hogy az adott ország állampolgárai hiteles, tényeken – ne pedig „félrevezető narratívákon” – alapuló információt kapjanak a migrációról.

Az egyezményben foglaltak nem kötelező erejűek, minden ország önként döntheti el, hogy magáévá teszi-e a megfogalmazott célokat, akarja-e alkalmazni a migrációs folyamat kezelésére javasolt eszközöket.

Cikk- és címlapkép: Pixabay/jnylee

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Nos azt hiszem a portugál cigányék lőttek maguknak egy öngólt...mivel nem lesz kötelező,tartsa be Svájc,meg Mexicó...ha ennyire szívükön viselik a sorsukat...Azt hiszem elkezdődött az ENSZ széthullása...
cs.n.
"Az egyezményben foglaltak nem kötelező erejűek, minden ország önként döntheti el, hogy magáévá teszi-e a megfogalmazott célokat, akarja-e alkalmazni a migrációs folyamat kezelésére javasolt eszközöket."

Ez már a elején is nyilvánvaló volt, de nem lényeg, az egységsugarú Fidesz-szavazónak elég annyit tudni, hogy Soros.
magyarbakancs
@Shikari: Mondjuk nálunk lenne egy háborús helyzet.
Te szeretnéd ha az Osztrákok géppuskával fogadnának a határnál?
Remegnél az életedért családodért.
Mit tennél?
peterkelemen
A migrációsválság addig nem oldódik fel amíg a nagyhatalmak nem támogatják ezerrel, hogy rend legyen elsősorban Líbiában és Szíriában.
wagabund
..."A világszervezet honlapján olvasható, a tervezet, amit Mexikó és Svájc által dolgoztak ki."...

a mexikóból menekülőket, az afrikát elhagyókat mind, kivétel nélkül Svájcba kell irányítani...aztán azok majd elhelyezik őket az óraiparban, bankszektorban, esetleg a sajtok előállításának világában...munka után irány a svájci nők ágya.

boldog ország lesz..
Rockxy
@peterkelemen: De látod, csak a mellébeszélés megy ezerrel, hogy támogassuk őket, mint menekülteket.
A hátsó gondolat közben meg az, hogy legyen szétbombázva a hazájuk és adósságcsapdában legyenek.
Legyen minél nagyobb káosz ott is, meg Európában is. Ez a fő cél.
Zavarosban halászni nagy élvezet az uraknak.
A qrva annyukat.
Pálinkás Pál
@magyarbakancs: Nos arany barátom,senki nem mondja hogy a törökök géppusskákkal várják őket!!!De azért Egyik uniós ország sem határos Afrikával..tehát példád demagóg Vegyél elő egy térképet,nézd meg hogy egy pakinak,vagy eritreainak hány országon kell keresztülcsámborognia ,mire Európa közelébe jut!!!?
wagabund
..."államoknak együttes erővel kell menteniük az emberéleteket a veszélyes migrációs útvonalakon, elsősorban a Földközi-tengeren, és közösen kell küzdeniük az embercsempészbandák ellen."...

csak szólok, hogy az embercsempészek jobban fizetnek, mint az állami fizetés...jóval jobban...
tehát...marad minden a jól levajazott módon...

oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló..
quadrocopter
Hohó...micsoda sipítozás lesz a hordában!
CsipkeRózsa
@wagabund: "az embercsempészek jobban fizetnek"

Az embercsempészek kinek fizetnek?
Csizmás Kond
Ez nem megoldás hanem javaslat...amit sokan nem fognak elfogadni.
Equus
" a törvényes úton érkező menekülteket segíteni kell a beilleszkedésben, biztosítani kell számukra a megfelelő okmányokat, hogy méltó munkát kaphassanak, és diszkrimináció nélkül juthassanak hozzá a szociális szolgáltatásokhoz. "
1.) Mi a törvényes út?
2.) Ha nem AKAR beilleszkedni, milyen szankció vár rá?
3.) Legyenek tehéncsordák Fraknfurtban, hogy a maszáj tehénpásztor méltó munkát kapjon?
4.) Ki termeli meg a szociális szolgáltatásokra való pénzt? A befogadó ország új értéket termelő állmpolgára, netán az, aki ezt így idecsapta?
quadrocopter
@Csizmás Kond: Macska! Javaslat a megoldásra, csak a szűk agyadnak ez sok!
Csizmás Kond
@quadrocopter: ...az enyémnek tényleg sok főleg ha mexikóban kezdik megmagyarázni mi nekem a jó...az ilyen inkább nekedvaló...
Peller Anikó
Elkészült az ENSZ a migrációs krízise.

Köszönjük a sok befektetett munkát. Bár azt gondolom ez már évek óta készen van.
quadrocopter
@Csizmás Kond: Az ENSZ-ben nem te vagy a téma, hanem az emberek!
Csizmás Kond
@quadrocopter: ...s a ventilátor mióta ember ?
magyarbakancs
@Shikari: Nem kell mindenkit befogadni de a kettösállampolgárságú biznicel a Fidesz is átlépet egy határt.
Na meg az állam kötvényekkel is.
_Ukrán,Orosz volt Csecsenek szereztek állampolgárságot kik nem igen kis iskolás módon viselkedtek otthon.
Na meg a Szír ISS -ek is vehetek állam kötvényt.
Eddig csak a Fidesz telepített ide emigránsokat.
magyarbakancs
@Pálinkás Pál: Elnézésedet kérem de mitől vagyok demagóg,ha gondolkodok valamin?
Én egyet nem szeretek az embertelenséget Amit a Fidesz igencsak gyakorol.
magyarbakancs
@Shikari: elnézésed kérem majd később folytatjuk a diskurzust.
nagyon szép napot neked.
kukac50
A Fidesz majd harcol ellene közben pénzért mindenre képes,még hazudozni félrevezetni a Népet A Magyar igazságszolgáltatás meddig tűri el ezt a sok hazugságot?
Pálinkás Pál
@magyarbakancs: Hogy te demagóg vagy-e,azt nem tudom,de az osztrák-magyar példád nagyon az volt!!! ott ugyanis,egy kultúra,egy vallás...egy rossz szót nem szólnék ha a muszlimok a hittestvéreikhez vándorolnának ...ja hogy oda nem mennek,mert ott nem tudnak randalírozni,mert pillanatok alatt fellógatják őket,vagy lelövik a határon ha át akar törni???És a gazdag arab országokban ráadásul még dolgozniuk is kéne...A problémát ott látom hogy ti állandóan orbán jellemével foglalkoztok,ami nincs...nem a valós problémával...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.