Erdogan török elnök szerint el kell távolítani a "török" jelzőt azon intézmények nevéből, amelyek ellenzik az Észak-Szíriában indított hadműveletet.

Gyorsan el kell távolítani a "török" jelzőt azon intézmények nevéből, amelyek ellenzik az észak-szíriai Afrínban január 20-án indított török hadműveletet – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülése után újságíróknak nyilatkozva.

Erdogan szerint az nem török, aki ellenzi a szíriai beavatkozást

Fotówikipedia CC BY-SA 3.0/Gobernio de Chile

Erdogan elsősorban a török orvosok egyesületére (TTB) utalt. A TTB 11 vezetőségi tagját január végén vették őrizetbe, amiért közleményben tiltakoztak a katonai beavatkozás miatt. A TTB írásában "népegészségügyi problémának" nevezte a hadműveletet. "Nemet a háborúra, azonnali békét!" – hangoztatták. Az előállítottak ellen terrorpropaganda, valamint gyűlöletkeltés és ellenségeskedés szítása gyanújával indult nyomozás. Az eljárás folytatódik, de időközben mindegyiküket szabadlábra helyezték.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Erdogan kedden hangsúlyozta: nemcsak a TTB, de a török ügyvédi kamarák egyesülete (TBB) nevéből is ugyanúgy el kell távolítani a "török" jelzőt. Ezek az intézmények "a haza védelméért folytatott harcban nem Ankara mellett állnak, hanem épp ellenkezőleg, azzal szemben, a terroristák oldalán" – szögezte le.

A török elnök jelezte: a kormány megteszi a szükséges lépést és dönt a "török" jelző eltávolításának ügyében.

Erdogan arra reagálva beszélt erről, hogy néhány órával korábban a nacionalista ellenzéki Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) parlamenti frakcióülésén az elnök, Devlet Bahceli már élesen bírálta a TTB-t. Úgy vélekedett, hogy a TTB hazaárulást követett el, aminek nincs köze a gondolat- és szólásszabadsághoz.

A MHP határozottan támogatja Erdogant és az AKP-t a végrehajtó elnöki rendszer bevezetésében. A kérdésről tavaly áprilisban népszavazáson döntöttek a törökök, de az alkotmánymódosítás főbb pontjai csak 2019 novemberében az elnökválasztáson léphetnek életbe. A török haderő január 20-án nagyszabású offenzívába kezdett a szíriai Afrín kerületet ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, amelyet Ankara a törökországi kurdok függetlenségéért harcoló, szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tart.

A török belügyminisztérium hétfői közleménye alapján eddig 573 embert vettek őrizetbe, amiért vagy az afríni hadműveletet ellenző és arról a hatóságok szerint valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában vagy a katonai beavatkozás ellen tiltakozó megmozdulásokon vettek részt.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ahogy az nem lehet magyar, aki ellenzi a Sorosozást! =))
Equus
és ezek után Kemál pasa neve is töröltessék ki. Éljen az ébredő új török birodalomra. Vissza nekik mindent, amit igazságtalanul velvettek: Szerbiát, Bulgáriát, Görögországot... Bécs azonnal adja meg magát az igazságos Allah nevében!
Vesszenek a kutyahitűek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.