Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem tart igényt a külügyminisztérium vezetésére Martin Schulz. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke ezt közleményben tudatta pénteken.

Kiemelte, hogy a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz arról a szándékáról, hogy részt vegyen a következő szövetségi kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

Martin Schulz mégsem tart igényt a német külügyminiszteri tisztségre

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke a frakcióülés kezdete előtt Berlinben 2018. február 7-én, miután megállapodással végződtek a CDU, a Keresztényszociális Unió (CSU) és az SPD kormányalakítást célzó koalíciós tárgyalásai. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

Elhatározása felháborodást váltott ki, a bírálatok szerint Martin Schulz veszélybe sodorja a pártszavazás sikerét azzal, hogy a koalíciós szerződés tartalmáról személyi ügyekre tereli a figyelmet, és kiszorítja a kormányból Sigmar Gabrielt, a legnépszerűbb szociáldemokrata politikust.

(MTI)

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
@Csizmás Kond: Ennek legalább van önbecsülése, nemúgy azoknak, mint akiknek a seggét nyalod!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@kokopelli: bocs 7 nyelven beszél a pici!!
Eriksson
@kokopelli: Én is láttam azt a videót. Aranyos volt. Van valami közmondás, hogy ahány nyelven beszélsz, annyi embert érsz. (vagy valami ilyesmi)
Eriksson
@kokopelli: Minél több nyelvet tud valaki, annál többet ér.
amaramaistanna
@libellle:Az iskolázottság fontos dolog, természetesen ez csak szükséges, de nem elégséges feltétel ahhoz, hogy valaki közpolitikai feladatokat lásson el. Abban egyetértünk, hogy Orbán nem alkalmas.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.