Nincs egyetértés a tagállami vezetők között azon német javaslatokat illetően, amelyek értelmében az uniós támogatások elosztásában a szolidaritási és a jogállamisági elvek betartásának is tükröződnie kellene – derült ki az uniós állam- és kormányfők pénteki brüsszeli találkozója előtt elhangzott nyilatkozatokból.

Nincs egyetértés az uniós pénzek feltételekhez kötéséről szóló javaslatokat illetően

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár az Európai Unió nem hivatalos brüsszeli csúcsértekezletén 2018. február 23-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A német álláspont szerint a strukturális támogatások elosztási szempontjaiban annak is tükröződnie kellene a jövőben, hogy egyes tagországok mennyire veszik ki a részüket a menekültválság közös kezeléséből, illetve betartják-e a jogállamisági elveket.

Mark Rutte holland miniszterelnök elmondta, hogy lát bizonyos előnyöket a nemrég bemutatott javaslatban, de a kérdést alaposan meg kell vizsgálni.

Hozzátette, kormánya elsősorban az alapján osztaná el a strukturális alapokból származó pénzeket, hogy a támogatásokkal elérhetőek-e "a kívánt célok, a szükséges változások".

Rövid sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz osztrák kancellárt is megkérdezték erről, aki hangsúlyozta, "alapvetően meg tudja érteni annak az ötletét, hogy bizonyos feltételeket szabjanak".

"Csak annyit kérnék, hogy ne mindig a menekültekre fókuszáljunk, ugyanis a szolidaritás jóval többről szól a menekültek befogadásánál" – fogalmazott.

Dalia Grybauskaite litván elnök azon véleményének adott hangot, hogy ezen uniós alapok egyetlen célja az EU szegényebb tagállamainak integrálása kell legyen.

"A jelenlegi szerződések értelmében a kohéziós és strukturális alapok a konvergencia javítását szolgálják, és nem mást" – mondta.

A német javaslatot Xavier Better luxemburgi miniszterelnök is bírálta. "Végső soron kiket fognak megbüntetni?" – tette fel a kérdést, s rögtön meg is válaszolta: "nem a kormányokat, hanem az állampolgárokat".

Korábban többek között a magyar és a lengyel kormány is tiltakozását fejezte ki a tervezettel kapcsolatban.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.