Két terrortámadást hiúsítottak meg az év eleje óta Franciaországban: az egyiket egy nagy sportlétesítmény, a másikat pedig katonák ellen tervezték elkövetni – mondta vasárnap Gérard Collomb belügyminiszter.

"Január 1. óta két olyan merénylettervet hiúsítottunk meg, amelyek nem voltak még teljesen kidolgozva" – mondta a tárcavezető az Europe1 kereskedelmi rádió és a CNews hírtelevízió közös műsorában.

Az egyik támadást az ország déli, a másikat pedig a nyugati részében akarták végrehajtani.

Eddig két terrortámadást hiúsítottak meg a francia hatóságok idén

A tavalyi, Champs-Élysées sugárúton elkövetett merénylet

Fotó: Twitter

A merénylettervek miatt előállított gyanúsítottakat megfigyelés alatt tartották a hatóságok, és azóta mindketten börtönben vannak.

"Ezért (a megfigyelés miatt) tudtuk egyébként meghiúsítani (a terveket)" – hangsúlyozta a miniszter, de azt nem árulta el, hol vették őrizetbe a gyanúsítottakat és pontosan hol tervezték a merényleteket.

Egy nyomozáshoz közel álló forrás azt mondta a francia hírügynökségnek, hogy az egyik gyanúsított egy muzulmán hitre áttért francia állampolgár, aki megpróbált eljutni Szíriába, de azon is gondolkodott, hogy esetleg inkább Franciaországban lép akcióba egy sportlétesítmény ellen.

A másik támadást a fokozott terrorkészültség miatt járőröző katonák ellen akarta egy 33 éves férfi elkövetni, aki egy videóban esküt tett az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek. A dél-franciaországi Nimes közelében található otthonában a házkutatás során robbanószerkezet előállítására alkalmas eszközöket találtak a nyomozók – mondta a rendőrségi forrás.

A belügyminiszter az interjúban jelezte, hogy három mecsetet tartanak zárva az országban, a déli-franciaországi Marseille-ben és Aix-en-Provence-ban, valamint a Párizshoz közeli Sartrouville-ban, mert a terrorizmust dicsőítették.

Hivatalosan tavaly 20, idén 2 támadást hiúsítottak meg az országban

Hivatalos adatok szerint tavaly húsz terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban, és két támadást hajtottak végre az Iszlám Állam nevében, amelyekben hárman vesztették életüket. Az egyiket árpilis 20-án a párizsi Champs-Élysées sugárúton, ahol egy fegyveres egy rendőrt lőtt le, a másikat október 1-jén a marseille-i főpályaudvaron, ahol két fiatal nőt leszúrt egy iszlamista.

Laurent Nunez, a titkosszolgálatok vezetője szerint a terrorfenyegetettséget Franciaországban jelenleg olyan emberek okozzák, akiket a hatóságok meggátoltak abban, hogy elutazzanak Szíriába vagy Irakba harcolni az iszlamisták oldalán. Ők minden előjel nélkül akcióba léphetnek. A 2015 januárban elkövetett kettős párizsi iszlamista támadás óta 241-en vesztették életüket dzsihadista merényletekben Franciaországban.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
"jelenleg"
Bár csak töltelékszónak tűnik, de nem mellékes. A terrorizmus korábban is jelen volt Európában, nem csak mostanában jelent meg. Jelenleg emezek csinálják, máskor meg amazok csinálták, de volt, van, és (bár szeretném az ellenkezőjét remélni), lesz is. Nem újkeletű jelenség, mint ahogy a magyar kormány meglovagolja a migráncshisztijében. Csak az eszközök változnak, bomba és lőfegyfer helyett autó meg kés.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.