Elég a kárpátaljai magyarság megfélemlítéséből és elég abból, hogy ezt az ukrán vezetés és Brüsszel szó nélkül tűri – közölte kedden a Fidesz, reagálva arra, hogy egy hónapon belül másodszor támadták meg magyarellenes szélsőségesek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) irodáját Ungvár belvárosában.

A Fidesz közleményben felszólítja az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy ítélje el a történteket, a brüsszeli Európai Bizottságot pedig arra, hogy haladéktalanul lépjen fel az ukrán kormánynál a kárpátaljai magyarság védelmében.

Ez nyílt támadás a kárpátaljai magyarság ellen

- írta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Hozzátette: mindezért az az ukrán politika a felelős, amely a kisebbségek jogainak szűkítésével és az ukrán oktatási törvénnyel erre bátorítja a szélsőségeseket.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tudom, hogy csak rémeket látok. Az ilyen KMKSZ félék (és szabad általánosítani a többi határon túli szervezetre is, szóval a lényeg, hogy a fidesz ügynökei) célja, hogy így vagy úgy, ige hirdetéssel, meggyőzéssel, megvásárlással, fenyegetéssel, akárhogyan rávegyen minél több kárpátaljai (határon túli) magyar állampolgárt a regisztrálásra. Attól kezdve majdhogynem ellenőrizhetetlen a szavazás. Tessék elképzelni milyen őrjöngést adna elő Orbán és a fidesz fordított helyzetben. Mi lenne akkor ha fordított helyzetben mi lennénk trianoni "nyertes" ország és egy "vesztes" kitalálná, hogy akkor most ő kettős állampolgárságot, sőt szavazati jogot ad burkolt irredenta módon a nálunk élő kisebbségének. Olyan patáliát rendezne Orbán, azonnal a nemzeti szuverenitásunk megsértését szajkóznák, támadásnak, háborúnak beállítva a dolgot. Ficonak volt esze és nyíltan lefektette, hogy vagy szlovák vagy magyar valaki. A kettő együtt nem megy. Megelőzve súlyos feszültséghelyzet kialakulását Ebből a szemszögből azonnal kibukik a fidesz álságos magatartása. Ha mi tesszük másokkal az nemzeti büszkeség, ha velünk tennék akkor nacionalista gőg, sértettség és megtámadott nemzet lennénk. Orbánnak a szerencsétlen, politikától sokat szenvedett külhoni magyarok nem érnek többet, mint pár szavazat ami segíthet a korlátlan és örök hatalom megtartásában.
F_Viktor
Ez az új taktika, visszavesz a Sorosozásból, migráncsozásból, s ráerősít a megvédjük az ország mantrára?
Tegnap el is küldött Ukrajnába pár kopaszt benzines kannákkal?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.