Legalább negyven nő megerőszakolása és szexuális megtámadása miatt vádat emeltek szerdán egy 57 éves francia férfi ellen, aki az elmúlt években hajtotta végre a bűncselekményeket.

Legalább 40 nőt erőszakolt meg néhány év alatt egy francia férfi
Fotó: Pixabay

Az ország északi részén található Maubeuge városához közeli Pont-sur-Sambre településen élő családapa beismerte a bűncselekmény-sorozatot, és saját maga legalább negyvenre becsülte az áldozatai számát – jelentette be szerdán az észak-franciaországi Valenciennes ügyésze.

Jean-Philippe Vicentini sajtótájékoztatóján elmondta:

a férfi azt vallotta, hogy belső késztetés hatására, minden esetben hasonló módon cselekedett; kora reggel, hátulról támadt az áldozataira, kesztyűt viselt és az arcát eltakarta.

A gyanúsítottat hétfőn vették őrizetbe az otthona előtt. Az áldozatain talált DNS-minták alapján jutottak a nyomára, s szerda délután hallgatták ki.

A helyi ügyészség 1996-ban indított vizsgálatot 19 nő sérelmére elkövetett bűncselekmények, többségükben nemi erőszak nyomán. Az áldozatok közül többen kiskorúak voltak.

A munkásként dolgozó családapa legalább negyven nemi erőszakot és szexuális támadást spontán beismert, amelyek közül voltak olyanok, amelyek az elmúlt években nagy médiavisszhangot kaptak.

A gyanúsított nevét nem árulták el a hatóságok, az ügyész annyit mondott, hogy a férfi dolgozik, felesége és gyerekei vannak, átlagember, korábban nem volt elítélve és a közlemúltig semmivel sem hívta fel magára a rendőrség figyelmét. A múlt héten azonban, amikor Belgiumban támadt meg egy nőt, a közelben parkoló francia rendszámú gépkocsija alapján azonosítani tudták a lille-i rendőrök. Az autón talált DNS-minták azonosak voltak a megtámadott nőn és a korábbi áldozatokon talált DNS-mintákkal.

"A rendőrök óvatos megfigyelést végeztek a gépjármű körül, és hétfő reggel, amikor a férfi munkába indult, a volánja mögött letartóztatták"

- írta a Le Parisien című napilap.

Az áldozatok számát tekintve ez az egyik legjelentősebb nemi erőszakkal kapcsolatos bűnügy az elmúlt években Franciaországban. Két évvel ezelőtt egy 40 éves férfi ellen a Párizshoz közeli Evryben 33 rendbeli nemi erőszak és szexuális támadás miatt emeltek vádat, amelyeket 1995 és 2000 között követett el a sénart-i erdőben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fekete
A gyanusitott nevet,nem a'rultak el az ujsagok.Hogy egy Francia retek volt az illeto? Nem
csodalkozom,Kik nem mosakodnak,hetrol hetre,koszosak,es ilyeneket csinalnak,Az egyik is-
merosom keletrol jar Spanyolba okt-aprilisig,es Francia orszagon keresztul.Mar jo par szor
kiakartak oket rabolni a parkolban ejjel,me'g le is fujtak oket paprikaspray vel,DE MIVELVOLT
fegyvere utana szaladt es lott az urgere..Aki el tunt az ejszakaban.,A franciak ilyenek,budos
a munka es lopnak,csalnak olnek a par euroert. Macron is csak egy rakas ----az! KI kell kerulni a franciakat,onan semi jo sem jon,epp ugy mint amerikabol.
Yoda69
@fekete: Gondolom a franciak ugyanezt gondoljak rolunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.