A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a belpolitikai viszonyokkal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteki számában, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap pedig az Európai Unió eszközrendszerének szempontjából közölt kommentárt.

Német és amerikai lapok a magyar választási kampányról: "a Fideszben érezhető az elbizonytalanodás"

Érezhető az elbizonytalanodás a Fideszben

A német lapban, A régi ellenségkép című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök továbbra is hangulatot kelt Soros György ellen, és "kissé elsietett" volt a "Soros-ellenes kampány" leállításáról szóló hír. Nem is lehet egykönnyen "százról nullára" állítani a kampányt, amely plakátokból, törvényekből, kérdőívekből és a szakadatlanul ismételt üzenetből áll, miszerint Soros György célzottan előidézett migrációval akarja destabilizálni Európát.

Azonban a hír mégsem volt "teljesen légből kapott", és a Fideszben "valóban érezhető elbizonytalanodás" az irányvonallal kapcsolatban, amelyről eddig azt gondolták, hogy újabb választási győzelemre vezeti a pártot – tette hozzá a FAZ szerzője.

Mint írta, a "recept" az volt, hogy nem kell tudomást venni a "külön-külön menetelni és együtt elbukni" elv alapján tevékenykedő, megosztott ellenzékről és egy sokkal erősebb külső hatalommal, Soros Györggyel küzdő harcosként kell beállítani a pártot. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás viszont megmutatta, hogy a Fideszt a "fellegvárában" is le lehet győzni, ha ellenfelei mind együttműködnek.

A Fidesz ezért elmozdulhat a pozitív kampányüzenetek felé, de "nem nagyon valószínű", hogy Orbán Viktor kormányfőt nem a "migránsok fenyegető inváziója elleni egyetlen védőbástyaként" mutatják be – tette hozzá Stephan Löwenstein, aki szerint "legfeljebb diverzifikálják az üzenetet".

Így a kormány a héten már az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) vette célba, bár ezzel nem lehet megoldani azt a gondot, hogy a hódmezővásárhelyi fejlemények nem az ellenzék vélt erejének tulajdoníthatóak, hanem az "egészen magas" szinteket érintő korrupciós vádaknak – írta a FAZ szerzője.

Az illiberális állam felépítése sikeres volt 

A The Wall Street Journal pénteken azt írta: az Európai Unió legnagyobb problémája Magyarországgal az, hogy nem rendelkezik a megfelelő eszközökkel a "demokratikus normákat semmibe vevő" országok jelentette kihívások kezelésére.

A cikk szerint az áprilisi választások fő kérdése az, hogy sikerül-e megszereznie a Fidesznek a kétharmados parlamenti többséget, mely lehetővé tenné a kormányfő számára, hogy akarata szerint módosítsa az alkotmányt, ami "újabb csapást jelentene a demokráciára".

Emlékeztettek rá, hogy Orbán Viktor 2014-ben kijelentette, illiberális államot kíván építeni Magyarországon, és – mint közölték – ebben sikereket ért el.

"A főbb médiatermékek a Fidesz propagandafegyverévé válnak, ezeket Orbán orwelli módon a hazafias érzelmek felkorbácsolására használja azzal, hogy Soros Györgyöt egyfajta külföldi mumusként tüntetik fel" – hangsúlyozták, kitérve rá, hogy a miniszterelnök "az általa feltüzelt Soros-ellenes érzelmekkel igazolja a civil társadalom elleni fellépést".

A politikai-üzleti lap európai kiadása szerint Orbán ért hozzá, hogyan tiporjon lábbal az EU demokratikus normáinak szellemén, miközben lábujjhegyen kerüli meg a konkrét szabályok betűjét. Mint írták, az unió nehezen talál választ arra, hogy egy Orbánhoz hasonló "feltörekvő erős ember" kijátssza az ellenőrző mechanizmust, amely kötött feladatlistákkal dolgozik.

Rámutattak azonban, hogy az "illiberális tényezők" önmagukban nem magyarázzák a Fidesz közelgő elsöprő választási győzelmét, ahhoz a magyar belpolitika többi részének "zűrzavarossága" is hozzájárul.

A szocialista párt hiteltelenítette magát a korrupciós vádakkal, valamint azzal, hogy kormányzása alatt rosszul kezelte a gazdasági válságot. A legéletképesebb ellenzéki erőnek a Jobbik tűnik, amely nemrég még "ijesztően jobboldali" volt, és talán még most is az. Az ellenzéki pártok ugyanakkor inkább egymással harcolnak, mint hogy komolyan megpróbálnának együttműködni – húzta alá a szerző.

"Az EU számára megoldhatatlan feladatot jelent annak feltérképezése, hogy hol végződik a törvényes demokrácia és hol kezdődik az illiberalizmus" – emelték ki.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
kártyavár volt ez nem országépítés, mert éppen a saját népét hagyyta az utszélén. igaz mindig azt mondta ne azt nézzük mit mond, hanem mit tesz? már látjuk hová vezetett
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
kártyavár volt ez nem országépítés, mert éppen a saját népét hagyyta az utszélén. igaz mindig azt mondta ne azt nézzük mit mond, hanem mit tesz? már látjuk hová vezetett
Pálinkafőző Rézüst
Ahogy Bendegúz mondaná: " ..fostosak lettek..."
Aki Én
Baromság. Hogy mernek ezek ilyeneket írni, mielőtt kikérnék @Shikari: véleményét?
JAJMÁR
Igen talàlòan írja le a magyar helyzetet a cikk szerzője.
Hàt, ilyen egy ÚJSÀGÍRÓ!
Mert nàlunk azokban is hiàny van!
verőce21
"Rámutattak azonban, hogy az "illiberális tényezők" önmagukban nem magyarázzák a Fidesz közelgő elsöprő választási győzelmét..." - azért ezt megírta a külső szemlélő is. :)

Na mi van azzal a várható "kormányváltással", lipsik?
teuton
@verőce21: Amig az ilyen egybites birkak, mint te, a korrupciot es illiberalizmust eltetik es valasztjak, addig nehez lesz egy demokratikus orszagot letrehozni... De semmi sem tart örökke, ha 2020 utan elfogynak az EUs penzek, kihalnak a birkak, akkor majd maskent nez ki az abra...
verőce21
@teuton: (11:07) Te pedig a migrációt és a beduin kecskeb@szók beözönlését élteted, mint Európa tönkretevője és megrontója, ill. elősegítője.
Sőt ebből élsz, mint "X" település menekültügyi, önkormányzati előadója. De majd elvágják egyszer a torkod, ne izgulj addig sem nagyon, mert megédesedik a véred. Mint a macska amikor játszik az egérrel, hogy édesebb legyen a falat.
"ha 2020 utan elfogynak az EUs penzek" - ezt pedig a hozzád hasonló Ökrök mondogatják csak, ami természetesen nem igaz!
kokopelli
@JAJMÁR: Ha egyszer elfogy az EU-s lóvé,mert a nyugat begorombul,akkor
egymást fogják "zabálni" az illibsik,mint a hiénák! A leggyengébbel kezdik...!
teuton
@verőce21: Sikerült ismet bebizonyitanod, hogy mekkora primitiv mocskolodo birka vagy, melle meg analfabeta is... Mert az sem tudod, hogy 2020 utan megszünik a kohezios tamogatas, amit a kolomposaid eddig szepen bezsebeltek.. A mocskolodaisdra rezisztens vagyok, primitiv veglenyek nem zavarnak, mint ahogy a döglegyek es patkanyok sem. A környezetemben sokfele nemzetiseg el, de ilyen primitiv mint te, egy sincs...
teuton
@verőce21: Ha nem lennel ilyen primitiv, tudnad az okot is a fidesz gyözelmere.. Tul sok a birka! Amire te is kivalo pelda vagy!
mackoka46
Még az sem kizárt, hogy a magyar maffia költségvetéséből lefizettek egy-két pénzéhes döntéshozót. Egy centet se szabadna utalnia Európának, az amerikai fehér nyakú sas pedig lecsaphatna végre ezekre a szégyentelen véglényekre !
kokopelli
@teuton: Nem hiszem,hogy ismerik az illiberalizmus definícióját,ha büszkék
arra,hogy a szoptató gazdájuk a török,azeri,orosz st. egyívású despotákkal
egy csónakban érzi kól magá!A taknyán csúszott át liberálisból az illiberálisba?
Van valami amihez konyít ez a politikusimitátor a szotyizáson és a zabáláson
kívül? Az egész megjelenése egy falusi kopottbáró benyomását kelti, enyhe tá-
volkeleti vonóhuzással)!Jogot tanult,vagy csak joga volt hozzá,de minek és kinek?
Pálinkafőző Rézüst
@Shikari: Szerintem Putyin örül Orbánnak. Így szétb@szni Európát, még neki sem sikerült! Támogathatja is ez a liberálnáci a orrbit ahogy akarja! Stimmel!
advocat
Ezt kétmillió agymosott beveszi. És az "ellenzéki" összefogás sz@rt sem ér. Mert nincs. Tehát győznek. Nem lehet az ország Vásárhely. Sajnos.
advocat
És Gyurcsánynak, annak idején új választást kellett volna kezdeményezni. Akkor a Fidesz szorult volna bele a válságba. De ez - is - elk...ta! Ez a bajom vele.
Nessy
@advocat: Mit gondolsz, miért lett egy fordulós a választás? Miért olyan a választási törvény, amilyen? Miért ülnek betonozva a párthívek minden lényeges pozicíóba? Miért fizet pártunk és kormányunk milliárdokat nem létező kamu pártoknak?
Ezért nem értem, hogy miért van szükség már a demokrácia látszatának is az eltüntetésre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.