17 éves fiát kényszerítette egy oregoni férfi, hogy egy sörétes puskával lőjje őt lábon.

Saját fiával lövette meg magát egy apa, hogy rokkantsági segélyt kapjon

Shannon Egelandre még 2014-ben jelzálog-csalási rendszer kiépítése miatt 10 éves börtönbüntetést szabtak ki. Tettével több millió dollárt csalt ki hamis üzleti tervekkel a befektetőktől és a helyi bankoktól.

A bíróság engedélyezte, hogy önként vonuljon be a börtönbe, ezt a férfi pedig úgy gondolta, kihasználja egy újabb trükkel. Azt találta ki, hogy rokkantsági biztosítást köt, majd meglöveti magát valakivel – így nemcsak a börtönbevonulás idejét késleltetheti, de egy jókora összegre is szert tehet.

A lövésre fiát kérte meg, akinek egy országút mellett kellett lábon lőnie édesapját. A 17 éves fiú miután teljesítette a kérést, elhajtott autójával, a férfi pedig értesítette a hatóságokat. Azt állította, hogy megállt egy várandós nőnek segíteni, ekkor támadták meg. A csalásra azonban hamar fény derült, ugyanis a férfi biztosítása még egy hetes sem volt a támadás idején.

A férfi elveszítette bal lábát, a fiúnak pedig csak nehezen sikerült feldolgozni a történteket. Egeland a bíróságon azt mondta, megérdemelte, ami vele történt, és már megbánta tettét.

(24.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tavryni őrnagy
Ez egy bal volt csak nem làb ami rà jellemö.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.