A Gazprom bejelentette, hogy megkezdte az ukrajnai gázszállításról és az Európába exportált orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló szerződések felbontását.

Felbontja szerződéseit a Gazprom Ukrajnában

Fotó: Thawt Hawthje/Flickr

Kijev közlése szerint ez mindeddig nem okozott fennakadást, az ukrajnai gázvezetékeken keresztül Európába irányuló gázszállítás a megszokott rendben történik.

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteken jelezte, hogy felbontják a szerződéseket, miután a stockholmi döntőbíróság február 28-án 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte az orosz vállalatot a Naftohaz ukrán energetikai vállalattal megkötött tranzitszerződés alulteljesítése miatt. Alekszandr Medvegyev vezérigazgató-helyettes szombaton már azt közölte, hogy a vállalat megindította a stockholmi döntőbíróságon a megállapodások felbontását célzó eljárást.

A tranzitvezetéket üzemeltető ukrán állami tulajdonú Ukrtransgaz közölte, hogy lépéseket kellett tennie annak érdekében, hogy képes legyen biztosítani a gázszállítás zavartalanságát az európai fogyasztók számára. Az ukrán vállalat szóvivője szerint "kritikus helyzettel" voltak kénytelenek szembenézni, miután Oroszország csütörtökön a szállítási szerződésekben rögzített értéknél legalább 20 százalékkal alacsonyabbra csökkentette a nyomást az ukrajnai gázvezetékekben.

Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy a Gazprom döntésének hatását teljes mértékben sikerült ellensúlyozniuk azzal, hogy növelték a Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról érkező gázszállítmányokat.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter eközben telefonon beszélt Maros Sefcovic energiaügyekért felelős európai biztossal az Ukrajnába és Európába irányuló gázszállításokról a stockholmi döntés fényében. Arról biztosította az uniós biztost, hogy semmi nem fenyegeti az Európába irányuló orosz gázszállítások ukrajnai tranzitját, az ugyanolyan megbízható marad, mint korábban.

Oroszország és Ukrajna – a Gazprom és a Naftohaz – 2009-ben kötött két szerződést: egyet az orosz földgáz ukrajnai exportjáról, egyet pedig az Európába szállított orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról. Mindkét megállapodás 2019. december 31-ig szól.

(Index.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Erre az ukrán kisember, szó szerint rá fog fázni.

Az orosznak, igaza van. Vegyenek gázt az EU-tól és az USA-tól, biztosan olcsóbb lesz.(Dehogy lesz olcsóbb)
sokanvagyunk
Lesz mivel tüzelniük... - gondolom, lakossági használatra: "Ingyen kapja az USA-tól Ukrajna a Javelin típusú amerikai páncéltörő rakétákat, továbbá egyéb védelmi fegyvereket összesen 350 millió dollár értékben, jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök."
36
@sokanvagyunk: Én nagyon sajnálom Ukrajnát. Egy szépreményű állam volt/lehetne, hatalmas a területe. Mezőgazdasággal, iparral. De amióta nagyhatalmi játszótér lett, lement a lefolyón.
Én úgy látom, földrajzi kérdés is ez. Jó hogy nem vagyunk az oroszok közvetlen szomszédai.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.