Iraki és iráni határsértőket szállító moldovai embercsempészeket fogtak el a bolgár-román határon a két ország határrendészei – közölte kedden a román határrendészet.

Az illegális bevándorlás megfékezését célzó közös műveletük során a bolgár és román határrendészek öt, Törökország és a Moldovai Köztársaság között menetrendszerűen közlekedő, moldovai rendszámú kisbuszt vizsgáltak át a Negru Voda határátkelő körzetében, amelyekben 13, a csomagtérben, illetve az ülések alatt elrejtőzött határsértőt fedeztek fel.

A hét férfinél, őt nőnél és egy kiskorúnál nem találtak személyazonossági iratokat. A határsértők iraki és iráni állampolgároknak mondták magukat, és azt állították, hogy Nyugat-Európába próbáltak eljutni.

Az ügy kivizsgálását a bolgár határrendészet vette át.

Előző nap a román határrendészet a román-magyar határon feltartóztatott román állampolgárságú embercsempészek letartóztatásáról számolt be. A Szatmár megyei határrendszek szombat este Szilágy megyei rendszámú személygépkocsit állítottak meg a Pusztadaróc (Dorolt) és Szamosdara (Dara) közötti, a magyar határtól alig egy kilométernyire haladó úton, a négy utas közül egyik nem beszélt románul.

Mivel az illetők nem tudtak magyarázatot adni arra, mi dolguk a térségben, bevitték őket a határrendészet petei (Petea) székhelyére. Kihallgatásuk során kiderült, hogy a románul nem beszélő 21 éves férfi pakisztáni állampolgár, aki a gépkocsiban vele utazó három román állampolgár (két férfi és egy nő) segítségével próbált átszökni Magyarországra.

A pakisztáni férfi ellen tiltott határátlépési kísérletért, a román állampolgárok ellen pedig embercsempészetért indult eljárás. Az illetékes bíróság elrendelte a két román férfi 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését, a román nő pedig háziőrizetbe helyezték.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.