Tőkés László szerint miként Orbán Viktor miniszterelnök magyar Magyarországot és európai Európát akar, úgy a székelyeknek is azt kell kívánniuk, hogy Székelyföld maradjon székely föld, Erdély pedig Románia határai között is maradjon Erdély.

Tőkés László: Székelyföld maradjon székely föld
Fotó: Árvai Károly/MTI

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékműve mellett a székely szabadság napja szónokaként tartott előadást az összegyűlt több ezres tömegnek. Kijelentette: Magyarország Romániának, az erdélyi magyarság pedig az együtt élő románságnak nyújt testvérkezet. "Készen állunk a párbeszédre, a megegyezésre".

Hozzátette: az erdélyi magyarok tartják magukat az 1918-as gyulafehérvári népgyűlés és az 1919-es párizsi kisebbségi szerződés magyarokra vonatkozó szakaszaihoz, és elvárják a román parlamenttől, hogy elfogadja a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
A feslett erkölcsű szégyentelen is kimutatta foga fehérét. Ceaușescu helyett új diktátort keresett magának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Muvi
@kereső: -akkor miért nem amagyar zászlót követeled ? te vagy maga az EU???
Muvi
@justhpeter: - Miért ne szavazzon, hiszen a kormány a mi kormányunk is! Ha ez nem tetszik akkor te ne szavazz!!!
kereső
@Muvi: 22:03, hülye vagy fiam,mint szódás a lovát. A magyar zászló még tudtommal kinn van.Amúgy meg nem vagyunk európai állampolgárok is???Még ti is-de ti minek?
nezelodo
Látom még mindig gondok vannak a gyulafehérvári megállapodás értelmezésével. Az önállóság és az önrendelkezés benne van, persze, hogy nem tartotta be a román, de azt sehol sem olvastam, hogy az anyaországhoz akartak tartozni az erdélyi testvéreink. Arról sem hallottam, hogy idehaza valaki is csorbítani akarja a székelység jogait, így nem egészen világos, hogy miért itthon és Brüsszelben kell harcolni érte, főleg az nem értelmezhető, miért választási téma nálunk. Ja az persze tudható, hogy kilóra megvásárolta ezt a kemény becsületes népet Orbán a szavazataikért.
justhpeter
@Muvi: No problem. Ennyit értettél meg a világból.
Eladott Ország
Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
Mit zeng a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
Segít a víz, a tűz, a csillagok…
És nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
Halott vitézek lelke jár velünk!
Előttünk száll az ős turulmadár;
Nem is lesz gát és nem lesz akadály,
Ember lakol, ha ellenünk szegül!
A székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok.
Elő velük, gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk, tépik a szívünket,
Rabló hordák szívják vérünket.
Ha nem harcoltok vélünk…elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
Ha odavész az ős magyar határ,
S ha rablónak kedvez a világ,
Mutassunk újabb nagy csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
S székelyföld nem terem kenyeret.
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem mind a gyümölcsfa-virág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot.
Vadon puszta lesz az egész vidék.
S ha végezetül még ez sem lesz elég,
A föld megindul, mennybolt megszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Utóirat: Felakasztottak egy székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen, mint Kárpáti Piroskát , 1920. július 26-án, éspedig Aradon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.