Egypetéjű hármasikreket szült egy fiatal asszony Kansas városában. Az ilyen terhességeknek egy a 20-30 millióhoz az esélye. (összehasonlításképp: Magyarországon 2016-ban 93 100 újszülött jött a világra a KSH adatai szerint, azaz ha pusztán a statisztikát nézzük, bő 2-300 évente írhatnánk egy ehhez hasonló hazai esetről.)

Egypetéjű hármasikrek születtek Kansasben

Nicole Choge és férje, Caleb egyébként a közelmúltban költözött Az Egyesült Államokba Kenyából, hogy közel legyenek az asszony családjához. Korábban már született egy gyermekük, aki most kétéves, és a büszke apuka elmondása szerint bizony mindhárman sűrűn imádkoztak, hogy a kisfiúnak legyen egy kistestvére is. "És lám, az Úr mindhármónk imáját meghallgatta: egy-kettő-három gyerek" – viccelt Caleb az egypetéjű hármasikrek csodájára járó tévéstáboknak, hozzátéve: komolyan át kell szervezniük az életüket, hiszen egyik pillanatról a másikra a duplájára nőtt az addig háromfős család. Először is venniük kell egy nagyobb autót.

A férfi azt is elmesélte, az első orvos csak azt közölte velük: Nicole ikreket vár. Aztán jött egy másik orvos, aki elmondta: hármasikreket. Az asszony ennek ellenére úgy döntött, nem szeretne császármetszést, hanem természetes úton hozná világra a babákat, akik végül hat héttel korábban születtek meg, mint azt várták – írja a Mirror.

(Borsonline.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.