A francia rendőrség megtalálta azt a tizennégy fia­talt, akiket több, a Charles de Gaulle repülőtér és Párizs között autóval utazó turista megtámadásával és kirablásával gyanúsítanak. Az áldozatok között van Orbán Viktor egyik lánya is.

Elkapták Orbán Ráhel támadóit

Fotó: 24.hu

A magyar miniszterelnök lányára még 2017 novemberében rontottak rá, útban Párizs felé. A Le Pari­sien című lap szerint Orbán Ráhelről (28) van szó, akinek támadóit, egy 15 és 21 év közötti fiatalokból álló tolvajbanda tagjait március 5-én állították elő. Állítólag a miniszterelnök lánya csak annyit látott az aljas akcióból, hogy valaki betöri az autója ablakát, majd kiemeli a táskáját.

Az MTI beszámolója szerint a fia­talok 88 támadást követhettek el az elmúlt egy év során. Célpontjaik olyan turisták voltak, akik taxival közlekedtek a repülőtér és Párizs között, vagy külföldi rendszámú autóval utaztak – mondta egy informátor, megerősítve a Le Parisien című francia napilap értesülését.

A tolvajbanda tagjai odasétáltak a dugóban várakozó autókhoz, jól látható helyen hagyott csomagok után kutatva, majd egy erre a célra kialakított, hegyes kővel betörték az egyik ablakot, és zsákmányukkal elrohantak. Több bűnözőt a köveken hagyott DNS-mintáknak köszönhetően sikerült elfogni, míg másokat telefonbeszélgetéseik, a kirabolt autón található nyomok vagy szemtanúk lepleztek le.

(Blikk.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nihil
orbán Ráhel, orbán Viktorra hasonlít - nagyon!
SOHA NEM TUDNÉK ELVONATKOZTATNI !!!
Ha lefeküdnék orbán Ráhellel, olyan érzésem lenne, mintha orbán Viktort dugnám.
Nem akarom megdugni orbán viktort - SOHA!!!
Commenter
Hát ez csodálatos. Most már megnyugodhatunk. Rühellke, a tolvajkirály elsőszülött királyleánykája, továbbra is a mi lábunkon fog állni, mert a tolvajok nem őt, hanem csak a cuccait lovasították meg. Tessék mondani: az országimázsra vonatkozó terveit is ellopták, vagy csak az ingóságait?
Fotogén apuka, és még fotogénebb lánya, ez egy körözési képnek is beillene, előnyösebb képet nem sikerült találni, vagy ez csak direkt szét lett photoshoppingolva?
cs.n.
Már elnézést, de ebben mi új mondanivaló van a tegnapihoz képest?
bakegya
orbán ráhelt és méltó párját-fa lopós és fényetetős pityut- saját lábon kell vezető szárra rakni!!!
kereső
A telefon megvan már?Vagy azt Putyin őrzi?
wagabund
ez az archiv kép több évvel ezelőtt készülhetett. ..
amúgy a telóval mi van? mert az mindennél fontosabb.
Sámannus
@bakegya: Letarolták a védősávot a határban.
Ja Párizsban az ügyész a nevéhez képest teljesít.
A mieink ügyetlenészeknek nevezhetők, de akár töketlenészeknek is megfelelnek.
parasutyo
@nihil: nekem is pont ez jutott eszembe a képet nézve... :D inkább egy jegesmedvét engednék rájuk!
quadrocopter
"...csak annyit látott az aljas akcióból, hogy valaki betöri az autója ablakát, majd kiemeli a táskáját."

Nagy észre vall, utastérben, látható helyen hagyni a szatyrot!
parasutyo
jahhh, amúgy meg jut eszembe... TOLVAJOKTÓL lopni, rabolni nem szégyen, inkább dicsőség! nekik sokkal jobban fáj mint az átlagnak... :P de nem baj, azóta páros lábbal áll a mi lábunkon az egész család.
division
@nihil: Szerintem még szóba sem állna veled.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.