Washington támogatja London döntését az orosz diplomaták kiutasításáról – jelentette be szerda esti közleményében a Fehér Ház.

A közlemény leszögezi, hogy az Egyesült Államok osztja a brit kormány álláspontját, miszerint Oroszország a felelős az Egyesült Királyságban élő volt orosz kettős ügynök, Szergej Szkripal és a lánya ellen idegméreggel elkövetett támadásért, és ezért támogatja a 23 orosz diplomata kiutasítását brit földről.

A Sarah Huckabee Sanders szóvivő által aláírt kommüniké hangsúlyozta azt is: a támadás "illeszkedik ahhoz a magatartáshoz, amellyel Oroszország semmibe veszi a törvények szabályozta nemzetközi rendet, világszerte aláássa országok szuverenitását és biztonságát, valamint megpróbálja rombolni és lejáratni a nyugati demokratikus intézményrendszert és folyamatokat".

Washington szerint is az oroszok mérgezték meg az átállt ügynököt

Szerdán délután az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a brit állásponttal egyetértve már kifejtette, hogy a merényletkísérletért Oroszországot tartják felelősnek.

Az oroszok mostanában arra panaszkodtak, hogy túl sokat kritizáljuk őket -

mondta Haley, hozzátéve: ha az orosz kormány felhagyna azzal, hogy ellenségeit vegyi fegyverekkel ölje meg, ha nem támogatná tovább szíriai szövetségesét a szíriai gyermekeket gyilkoló vegyi fegyverek alkalmazásában, valamint ha Oroszország együttműködne a Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel és minden információt átadna a most használt idegméregről, akkor abbahagynánk."

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.