Viorica Dancila román miniszterelnök a magyarok nemzeti ünnepe alkalmából megfogalmazott üzenetében kijelentette: elérkezett a hangsúlyváltás pillanata, és ideje azokra a dolgokra fektetni a hangsúlyt, amelyek összekötik a románokat és a magyarokat, amelyek segítik az emberi és kulturális kapcsolatokat, a közös európai perspektívát, a két népet jellemző hagyományok és szokások felmutatását.

Itt a román miniszterelnök március 15-ei üzenete a magyarokhoz
Fotó: Facebook

A miniszterelnök üzenetét a kormány sajtóosztálya juttatta el az MTI-hez.

Viorica Dancila úgy vélte, a világ magyarságának az ünnepe

jó alkalom a romániai magyarságnak, és annak a jó együttélésnek a megünneplésére, amelyet az utóbbi évtizedekben sikerült kialakítani Romániában.

A miniszterelnök szívélyes üdvözletét küldte magyar honfitársainak, és köszöntötte őket annak a történelmi pillanatnak a 170. évfordulóján, amikor a magyar forradalmárok csatlakoztak az európai nemzeti felszabadulási mozgalmakhoz.

Nyomatékosította: a mai Európában az etnikumok és a kultúrák közötti különbségek a kölcsönös megértés és tisztelet forrásai kell, hogy legyenek. Ezért Románia az "egység a sokszínűségben" európai elvet vallja, és

elkötelezetten támogatja mind az etnikai identitás szabad kinyilvánítását, mind a nyelvi, kulturális örökségi önazonossági elemek ápolását. Ebbéli igyekezetében pedig a magyar társadalmi és kulturális szervezetekre alapoz.

A miniszterelnök megemlítette: a román centenáriumi év az egész romániai társadalom számára rendkívül fontos. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségek hozzájárultak az ország közös kulturális örökségéhez, valamint a modern román állam megerősödéséhez.

"A román kormány számít az ország minden állampolgára közös erőfeszítésére, hogy együtt sikerüljön felépíteni azt az országot, amelyben élni szeretnénk"

- fogalmazott március 15-i üzenetében Viorica Dancila, Románia miniszterelnöke, aki egyben kellemes ünnepet kívánt a romániai magyaroknak.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Hollod csutirém? Így nyilatkozik egy értelmes politikus, miniszterelnök. Nem lázít, nem megbélyegez, nem harcra szólít fel, hanem egységre, elfogadásra, békére, normális együttélésre.
justhpeter
Románia előttünk jár. Remélem április 8-tól lesz lehetőségünk gyorsan felzárkózni.
papa.49
Ez nem érdekli a csutirémet, ő csak akkor érzi jól magát ha kavarhatja a trutyit !!!
peterkelemen
Orbán határon túli szavazóival ez nem fog menni, mert azok ott állandó gyűlöletet szítanak Orbánékon keresztül. Nem autonómia hanem böretön járna nekik Orbánékkal együtt.
peterkelemen
Azt se feledje el seni, hogy a Ceausescu éra alatt a szekusok több, mint 70% magyar volt. Mekkora szégyen! A magyarok imádják besúgni a saját fajtájukat is. Igazi áruló patkányok. Orbán alatt is ez zajlik ráadásul Orbánék immár 1 milliüó határon túli patkányt szabadított az anyaországbeliekre, akik között vannak szekusok és bűnözők is.
nyanya001
@peterkelemen: Itt is irogat egy volt szekus...
cs.n.
Még csak másfél hónapja miniszterelnök, de máris nívósabb szintet ütött meg, mint amit magyar kollégájának, a kocsmai szinten beszólogató bugrisnak és kormányának 8 év alatt sikerült.
Equus1
@cs.n.: 12.36 nem Felcsúton szocializálódott. Dunának, Oltnak egy a hangja... végre valaki megtalálta. Csak Mo-n kellene már virág az égignövő giz-gazok helyett...
cs.n.
Ja, és lehet fikázni a románokat, de ott legalább vannak is következményei a dolgoknak, ha valami simli kiderül mondjuk egy kormánytagról. Itt meg mi van? Beleröhögnek a pofánkba, és vagy azt mondják, hogy ez így van jól, vagy azt, hogy Soros György le akarja váltani őket. Vagy mindkettőt egyszerre. Valamennyire követem a román politikát, ott már repült volna Semjén a rénszarvassal együtt a parlamentből, itt meg nyugodtan vigyorogva beint, hogy kapjátok be, legközelebb még Bayert is meghívom.
Hofipisti
Mit gondol ez a tapasztalatlan nőszemély? Kivel fog így háborúzni a Szeretett Vezető?
cs.n.
Válaszul Tőkés orbánista főpap is az orra alá fingott egyet:
propeller.hu/nagyvilag/3340467-tokes-laszlo-roman-kormany-kisebbsegpolitikajat-biralta

Így kell européer módon reagálni a békülékeny hangnemre, gratulálok.
r2d2
Ez igen! Végre egy kultúrember... 28 év kellet hozzá ott!
Eladott Ország
@r2d2: Nem 28 év, csak közel 100 év kellett hozzá.
Eladott Ország
Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
Mit zeng a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
Segít a víz, a tűz, a csillagok…
És nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
Halott vitézek lelke jár velünk!
Előttünk száll az ős turulmadár;
Nem is lesz gát és nem lesz akadály,
Ember lakol, ha ellenünk szegül!
A székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok.
Elő velük, gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk, tépik a szívünket,
Rabló hordák szívják vérünket.
Ha nem harcoltok vélünk…elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
Ha odavész az ős magyar határ,
S ha rablónak kedvez a világ,
Mutassunk újabb nagy csodát!
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
S székelyföld nem terem kenyeret.
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem mind a gyümölcsfa-virág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot.
Vadon puszta lesz az egész vidék.
S ha végezetül még ez sem lesz elég,
A föld megindul, mennybolt megszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!
Kiegészítés: Felakasztottak egy székely tanítónőt, amiért versben tiltakozott a román uralom ellen, mint Kárpáti Piroskát , 1920. július 26-án, éspedig Aradon.
Szükséges is erősíteni az etnikai identitás szabad kinyilvánítását, a két nép barátságát.
Commenter
@nyanya001: csak egy? Ugyan. És ennél jóval több III/III-as is írogat itt, szerintem.
papa.49
@Commenter: Ha belegondolsz kikről derült ki, hogy ők is sárosak, semmin nem lehet csodálkozni ...
Még egy pl. nálunk az Anyám családjában egy unokatesója, volt a tégla, ' 56 után ő köpte be az egész rokonságot, még az Apám is ráfaragott végette !!!
Commenter
@papa.49: mit csináljunk ez van. Olvass bele a hibbant reinkarnációs kormányzás c. topikba, ott meg fogsz lepődni úgy gondolom-hol is van az a bizonyos lista? Nézd csak meg!
Commenter
@nyanya001: papa 49-nek is mondtam, olvasson bele a hibbant reinkarnációs kormányzás topicba ott is pont erről írtam meg egy listáról ami volt de eltűnt, és félő már nem is lesz meg...
papa.49
@Shikari: Már ne haragudj de olyan hogy ,,székely magyar,, NINCS !!!
Próbáld meg egy székely embernek ezt a megszólítást mondani, ki fogjakérni magának ők SZÉKELYEK !!!
Persze én előnybe vagyok mert az egyik fiam felesége ERDÉLYI MAGYAR LÁNY , de nem székely !!!
papa.49
@Shikari: Nézd én évente többször megyek ki Erdélybe a nászomékhoz, vagy ők jönnek ide hozzánk, sok embert ismerek ott kint még dolgozni is kiszoktam járni de ez az egy amit leírtam így van az biztos !!!
papa.49
@Shikari: Azon belül is SZÉKELYNEK igen akaratos, makacs emberek, mit gondolsz miért nem akartak a magyar király alá se tartozni hát pont ezért !!!
papa.49
@Shikari: Ez se teljesen igaz, ha nem ismered a szavaikat eladnak sóért !!!
Használnak sok szót a magyarból de vannak székely szavak is amik egész mást jelentenek mint a magyarban, pedig magyarnak hangzanak !!!
A székelyek soha nem olvadtak be egyik államba se ezt te is tudod, csak a Csau tette meg velük ezt !!! Nagyon sokáig fejedelemség voltak miért mert NEM AKARTAK MÉG A MAGYAR KIRÁLY ALÁ SE TARTOZNI !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.