A fideszes európai parlamenti képviselő közleményben üzent Magyarország nemzeti ünnepén.

Tőkés László a román kormány kisebbségpolitikáját bírálta
Fotó: Árvai Károly/MTI

A román hatalom akadályozza a kisebbségi jogok érvényesülését, fékezi a székely, illetve magyar közösségi jogok kivívására irányuló törekvéseket, és egyáltalán nem felel meg a valóságnak az a vélekedés, hogy Románia minta- és modellértékű kisebbségpolitikát folytat – fogalmazott Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

A képviselő tájékoztatása szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott felszólalásában hangsúlyozta, Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi képviselőjének a román-magyar határon történt március 9-i feltartóztatása jogilag nem megalapozott hatósági intézkedés volt, amely a kommunista diktatúra önkényét idézi. Akkor is pártutasítások és politikai döntések mentén hatósági fellépésekkel korlátozták ugyanis a rezsim által nemkívánatosnak nyilvánított személyek jogait.

A múlt heti intézkedés sérti a négy alapvető uniós jog legalább egyikét, mégpedig a személyek szabad mozgáshoz való jogát. A román nemzetpolitika kritikusait retorziók érik – húzta alá a képviselő.

Tőkés László ezen felül arra is rámutatott, hogy a jelenlegi kormánytöbbség olyan törvénykezdeményezést jelentett be, amely azok felelősségre vonását irányozza elő, akik "lejáratják az országot".

"A szólás- és véleményszabadságot súlyosan veszélyeztető, riasztó szándék elsődlegesen épp azon romániai EP-képviselők és egyéb politikusok ellen van kihegyezve, akik nem fújnak egy követ a regnáló hatalommal"

- fogalmazott a képviselő.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ez egy szép páros a képen,mind a kettő megérett a kötélre!!
Eriksson
Nagyon nem kedvelem Tőkés pátert, ha egyáltalán illik ilyet mondani egy szent emberről, de ez esetben nagyon igaza van. A mindenkori román vezetés mindent megtesz, hogy lehetetlenné tegye a kisebbségiek mozgási lehetőségét.
desiro
tökös laci szopjá le, ahogy hit tesvíreid monnyák.
Egyékként meg nem kéne oda sz@rni, ahol eszel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.