Elege lett monoton munkájából, ezért úgy döntött, hogy kirándulni indul egy rövid túrára az amerikai Quin Shrock, aki könyvelőként dolgozott egy multinacionális cégnél. Ennek azonban már több éve, a férfi pedig azóta igazi világutazó lett.

Otthagyta az irodát és világgá ment a könyvelő, bámulatos helyeken járt már

Fotó: Northfoto

"Bent ültem mindennap, és állandóan azzal töltöttem az időmet, hogy a világ körüli utazásokat tervezgettem. Egyszer pedig annyira elegem lett, hogy elhatároztam: elindulok" – kezdte történetét Quin Schrock, aki blogot és honlapot is vezet, Instagramján pedig több százezer követője van a Daily Mail cikke szerint.

Schrock először csak egy hat hónapos, kisebb utazást tervezett, azonban a túra évek óta tart, és az időközben fotóssá átvedlő férfi nem is igazán akarja befejezni az útját.

"Még az utazásom elején jártam, amikor Seattle-be értem. Itt találkoztam Jess-szel, aki azóta már a barátnőm, és két és fél éves utazásom során mindenhová elkísért – mondta Schrock, aki elárulta, voltak rázós pillanatai."

"Veszélyes szituációba sosem keveredtem, de nagyon szokszor voltam beteg. Főleg a különböző ételekhez volt nagyon nehéz hozzászoknom" – vallotta be a világutazó.

Schrockék már 21 országban jártak, kedvencük a Fülöp-szigetek volt. Az elmúlt napokban Új-Zéland nemzeti parkjaiban kirándultak. Az viszont egyelőre nem derült ki, legközelebb hova mennek.

(Blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.