Törökország tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal a Patriot rakétavédelmi rendszer vásárlásáról – jelentette be Hami Aksoy török külügyi szóvivő pénteken ankarai sajtótájékoztatóján.

Újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem tud róla, hogy a washingtoni ajánlat az Oroszországtól beszerzendő Sz-400-as légvédelmi rendszerek alternatívája lenne.

Aksoy kifejtette, hogy Törökország légvédelmi szükségleteinek megoldása évtizedes igény. Ez idő alatt Ankara az Egyesült Államokkal és más NATO-szövetségesekkel is egyeztetett, de nem született megállapodás. Moszkva az égető problémára nagyon vonzó ajánlatot tett. Törökországnak ugyanakkor továbbra is célja, hogy NATO-tagállamokkal közösen is légvédelmi rendszert fejlesszen – nyomatékosította a szóvivő.

Ankara tavaly kötött szerződést Moszkvával az orosz Sz-400-as rendszerek megvásárlásáról. Az első szállításokat 2020 márciusára tervezik.

Egyúttal a NATO-tag Törökország, Franciaország és Olaszország 2017 végén arról állapodott meg, hogy a francia-olasz EUROSAM konzorcium és különböző török vállalatok elemeznek egy, a ballisztikus rakétaelhárító SAMP-T rendszerre alapuló légvédelmi rendszert, valamint támogatják a lég- és rakétavédelmi rendszerek közös gyártására irányuló együttműködést.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.