A Trump-kormányzat megszünteti az Egyesült Államokban élő libériaiak védett státuszát. Ezt Donald Trump elnök jelentette be kedden este kiadott memorandumában.

Az Egyesült Államok még Bill Clinton elnöksége idején hívta életre, és 1999-ben indította be azt a különleges programot, amely oltalmat nyújtott a libériai polgárháború elől menekülőknek. A program érvényességét az ezt követő amerikai kormányok is meghosszabbították, ezzel lehetővé tették libériai állampolgároknak, hogy az Egyesült Államokban éljenek és jogszerűen munkát is vállaljanak.

Kedden este nyilvánosságra hozott jegyzékében Donald Trump azonban leszögezte: Libériában "már nincs fegyveres konfliktus" és a nyugat-afrikai ország "jelentős eredményeket ért el a stabilitás helyreállításában és a demokratikus kormányzás terén". Az elnök megállapította, hogy Libéria a korábbi konfliktusokból is felépült, és ma már "megfelelően kezelni tudja állampolgárai hazatérését".

Az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg 839 libériai állampolgárnak van – az oltalmat nyújtó program keretében – érvényes munkavállalási engedélye.

Az amerikai elnök ugyanakkor a március 30-ig érvényben lévő programot egy évvel meghosszabbította, annak érdekében, hogy "az átmeneti időszak rendezett" legyen, és a libériai kormánynak is legyen ideje felkészülni állampolgárai "reintegrálására".

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Mondjuk 800 emberrel ezt esetleg meg lehet tenni, de mit tegyen Európa a 40 millió betelepedett bevándorlóval? Igaz, ennek nagyrésze dolgozni jött török, velük nincs is olyan nagy baj, nem ölni jöttek, hazajárnak, viszik a holmit, pakkot az otthoniaknak.

A baj az utóbbi években betódult kecskebaszókkal van, na ők aztán nem dolgozni jöttek hanem robbantani meg dugni. Bár itt kevesebb a kecske.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.