A Scotland Yard szerint valószínűleg a délnyugat-angliai Salisburyben lévő otthonában szenvedett mérgezést március elején Szergej Szkripal volt brit-orosz kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal, aki éppen látogatóban volt apjánál.

Mindkettőjüket azóta is válságos állapotban kezelik Salisbury kórházában.

Dean Haydon, a londoni rendőrség országos hatáskörű terrorelhárító parancsnokságának koordinátora, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerda esti tájékoztatójában közölte: a nyomozást végző szakértők a méreganyagot Szkripal lakásának bejárati ajtaján mutatták ki eddig a legnagyobb koncentrációban, és ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese, a brit külső elhárítás (MI6) volt ügynöke és lánya a lakásban került először érintkezésbe az idegméreggel.

Valószínűleg a lakásán mérgezték meg az orosz kettős ügynököt

Haydon szerint a hatóanyag nyomait a szakértők az elmúlt hetekben más helyszíneken is fellelték, de kisebb koncentrációban, mint Szkripal lakásánál.

A magas rangú rendőrtiszt szerint ennek alapján a nyomozati tevékenység jelentős részben mostantól a lakásra és annak környékére összpontosul. Haydon hangsúlyozta ugyanakkor, hogy e tevékenység elővigyázatossági jellegű, és a lakosságot érintő kockázat továbbra is csekély.

A Scotland Yard terrorelhárítási koordinátora szerint a vizsgálat egyedülálló jellege miatt a rendőrségi jelenlét a környéken valószínűleg hetekig, akár hónapokig is eltarthat.

A szerda esti tájékoztatás szerint a terrorelhárítás hozzávetőleg 250 detektívje vesz részt a vizsgálatban, az összes lehetséges szakterület partnerszervezeteinek és szakértőinek bevonásával.

Haydon közölte azt is, hogy a rendőrség zártláncú térfigyelő kamerák több mint ötezer órányi felvételét tanulmányozza, és 1350 olyan tárgyat vizsgál, amelyet bizonyítékként gyűjtött be a nyomozás eddigi szakaszában. A Scotland Yard nyomozói mintegy 500 lehetséges tanút azonosítottak, és eddig több száz tanúvallomást rögzítettek.

Nagy-Britannia a március 4-én történt mérgezéses incidens után néhány nappal kiutasított 23 – a brit hatóságok szerint hírszerzési tevékenységet folytató – orosz diplomatát; ők már el is utaztak Londonból.

Moszkva nem sokkal később ugyanennyi brit diplomatát szólított fel távozásra, emellett elrendelte a szentpétervári brit konzulátus bezárását, és leállíttatta Oroszország területén a világ több mint száz országában kulturális és oktatási tevékenységet folytató British Council tevékenységét.

London gyilkossági kísérletnek tartja Szkripal és lánya megmérgezését, amelyért a brit kormány hivatalos szóhasználata szerint "nagy valószínűséggel" Oroszországot terheli a felelősség.

Moszkva azonban határozottan tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz, és többször felajánlotta együttműködését Londonnak az eset kivizsgálásában, de ehhez kézzelfogható bizonyítékokat követel a brit féltől. Oroszország az elmúlt napokban több diplomáciai nyilatkozatban jelezte, hogy a brit kormánytól semmiféle bizonyítékot, sőt semmilyen hivatalos tájékoztatást sem kapott a Szkripal-ügyről.

A brit kormány szerint a mérgezést a Szovjetunió által kifejlesztett, Novicsok osztályú, fegyverben is használható minőségű idegméreg-hatóanyag okozta.

Orosz részről ugyanakkor rendszeresen hangoztatják, hogy Oroszország teljes mértékben megsemmisítette katonai célokra használható vegyi hatóanyagkészletét, és ezt a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) is igazolta tavaly.

Az OPCW szakértői a múlt héten bekapcsolódtak a Szkripal-ügy kivizsgálásába.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Brit védelmi minisztérium/Peter Brown

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Az árulókat sehol se díjazzák!!! Előbb vagy utóbb ez a sorsuk!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.