Karácsony Gergelynél betelt a pohár, úgy döntött, hogy feljelenti a Fideszt a róla terjesztett hazugságok miatt a DK sátránál a párt elnökét várták, aki néhány percig félhivatalos tárgyalást folytatott Bangóné Borbély Ildikóval és Szabó Szabolccsal. „Így vagy úgy de mégis meg kéne állapodni. Itt van ez az intellektuális lángoszlop Németh Szilárd, aki bevilágítja tehetségével a Kárpát - medencét őszintén, szólva a csepeliek és az ország szégyene lenne, hogy csak azért, mert a demokratikus ellenzék jóravaló pártjainak egyike vagy másika nem tud nagyvonalú lenni, nem tud mértéket tartani” – monda Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Szabó Szabolcs az Együtt jelöltje marad - ezt a párt elnöke közölte az ATV kérdésére válaszolva az országgyűlés irodaháza előtt. A DK ebben a bonyolult vitában nem kíván állást foglalni - mondta a DK elnöke - de nem lehet a demokratikus oldalon testvér háborút folytatni a Fidesszel szemben. Karácsony feljelent

Forrás: atv.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Áldott, békés, boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok a Propeller minden hozzászólójának, szerkesztőinek!
karma1
@Lepényleső: Karacsony sem hulye, nagyon jol tudja, hogy polt orban mellenyzsebebol - vagy inkabb seggebol - kandikal ki , de nem marad semmi mas torvenyes ut a becsuletenek a megvedesehez.
Ha mar egyszer maradeka sincs mar a demokracianak, torvenyessegnek, legalabb probaljunk meg bizni abban, hogy egyszer a nagyon kozeli jovoben lesz, es addig is probaljunk meg megfelelni legalabb az irasban letezo torvenyeknek.
Cicamama55
Áldott, békés, boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok a Propeller minden hozzászólójának, szerkesztőinek!
Commenter
@karma1: Már nagyon-nagyon régóta meg kellett volna ezt tennie Karácsony Gergelynek! (ld csak az Ahmed H. topicot Zsigó és Hollik beszólogatásait. Politikusi és emberi mivoltában rég aláztak már meg úgy valakit mint Karácsony Gergelyt. Tökéletesen alaptalanul, minden bizonyíték nélkül kioktatták, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették, mocskolták. Örülök, hogy elszakadt a cérna, régóta mondtam hogy érik, és lám be is következik a rágalmazási per.
Commenter
@Lepényleső: ott, igen de legalább megtette amit kellett. Végre. Sokáig, nagyon sokáig tűrt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.