Mind a négy végtagját amputálni kellett egy nagymamának, aki egy papírral elvágta az ujját, majd nem törődött sebe elfertőződésével.

Mind a négy végtagját amputálni kellett egy skót nőnek, aki elvágta az ujját

Marguerite Henderson még februárban vette észre, hogy elvágta az egyik ujját egy papírral, ami elfertőződött. A nagymama így elment a gyógyszertárba, hogy kezelni tudja a kellemetlenséget, ahol azt tanácsolták, hogy jobb lenne, ha orvos is látná a sérülést. Az 54 éves nő ezt figyelmen kívül hagyta, onnantól kezdve pedig egyre rosszabbul lett.

A nőt nem sokkal később kórházba kellett szállítani, ahol kiderült: szepszist kapott a fertőzéstől. Marguerite állapota romlani kezdett, hét napig mesterséges kómában tartották.

Az orvosok biztosak voltak abban, hogy az asszony nem éli túl a betegséget, ezért mindenkit meglepett az, hogy Henderson ennek ellenére sem adta fel a küzdelmet.

Orvosai egyetlen megoldást láttak arra, hogy megmentsék az életét, azonban ehhez, mind a négy végtagját le kellett vágniuk.

Jelenleg a család most azért gyűjt adományokat, hogy művégtagokat vehessenek az asszonynak, valamint egy elektromos kerekesszék is sokat segítene a mindennapokban.

(Blikk.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Elég setét volt a nagyi az már biztos !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.