Továbbra sem tudni semmit az eset hátteréről, a rendőrség még nem közölt megerősített információkat.

Belehajtott a tömegbe egy kisteherautó szombaton a németországi Münster belvárosában, a rendőrség szerint legkevesebb hárman – a kisteherautó vezetőjével együtt négyen – meghaltak és húszan megsebesültek. Hat embernek életveszélyes az állapota.

Tömegbe hajtott egy kisteherautó Münsterben: több halott, 20 sérült, közülük hatan életveszélyben

Fotó: MTI/AP/Ferdinand Ostrop

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak – közölte a rendőrség.

Az eset hátteréről és a kisteherautó vezetőjének kilétéről egyelőre nincsenek hivatalos forrásból származó adatok.

A münsteri rendőrség a Twitteren a találgatások és a nem megerősített információk terjesztésének mellőzését kérte.

Tömegbe hajtott egy kisteherautó Münsterben: több halott, 20 sérült, közülük hatan életveszélyben

FotóMTI/AP/Ferdinand Ostrop

A kisteherautó teraszon ülő emberek közé hajtott délután Münster történelmi belvárosában, vezetője a gázolás után végzett magával. Kora este a járműben gyanús tárgyat találtak, ezért kiürítették a környéket és megkezdték a tárgy vizsgálatát.

A rendőrség este frissített adatai szerint húsz ember megsebesült, közülük hatan életveszélyes állapotban vannak. A münsteri egyetemi klinikán bevezették a vészhelyzetre kidolgozott intézkedéseket, így egy külön osztályt biztosítottak a sebesülteknek és felszólították véradásra a város lakosságát.

Korábbi cikkeink a témában:

Tömegbe hajtott egy jármű Németországban – több halott

Belehajtott a tömegbe egy jármű szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint többen meghaltak és többen megsebesültek. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak – közölte a rendőrség. Fotó, címlapi kép: AFP/DPA A Westfälische Nachrichten című lap a hírportálján azt írta, hogy egy autó hajtott a belvárosban teraszokon ülő emberek közé.

Gyanús tárgyat találtak a Münsterben tömegbe hajtó kisteherautóban

Gyanús tárgyat találtak a tömegbe hajtó járműben, amelynek a sofőrje tette után öngyilkos lett. Belehajtott a tömegbe egy kisteherautó szombaton a németországi Münster belvárosában, a helyi rendőrség szerint legkevesebb hárman – a kisteherautó vezetőjével együtt négyen – meghaltak és többen megsebesültek.

A tömeges gázolás miatt a tartomány úthálózatának több pontján rendkívüli rendőri ellenőrzést kezdtek gépkarabéllyal felfegyverzett, golyóálló mellényes rendőrök részvételével – írta hírportálján a Rheinische Post című tartományi lap.

Több német országos hírportál arról ír, hogy a rendőrség feltételezése szerint terrortámadás történt. Ezt az értesülést a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg.

A német szövetségi kormány ügyeletes szóvivője útján kinyilvánította részvétét az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Így tett Münster polgármestere, Markus Lewe is, aki egyben köszönetet mondott a mentésben és az ügy feltárásában résztvevő szakembereknek. Újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem ismert az eset háttere.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter közölte, hogy a münsteri és az észak-rajna-vesztfáliai rendőrség teljes erővel dolgozik az ügy feltárásán, és a szövetségi biztonsági szervek szorosan egyeztetnek a tartományi hatóságokkal.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/AP/Ferdinand Ostrop)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
aki vezetett már autót, az jól tudja, hogy ez nem lehet véletlen...mindegy ki volt, szándékosan tette...akár fanatikus gyűlöletből, akár pocsolyarészegen...

a németek csak maszatolnak, mert olyan kínos a muttinak..
Peller Anikó
@wagabund: a Daily Star híradásából csak annyi derül ki, hogy analógia van a 2016 decemberi berlini taposással ahol egy tunéz volt az elkövető.

Pontosan ez a helyzet, próbálják elhallgatni, pedig megvan az elkövető hiszen meglőtte saját magát. A zsaruk csak annyit mertek mondani, hogy a gyilkos 48 éves.

Na akkor nyilván tudják miféle fajzat, de nem szabad megmondani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.