Az MMA legnagyob sztárja, Connor McGregor csütörtökön, Brooklynban megtámadta riválisai buszát. Akár hét év börtönt is kaphat.

Megőrült a ketrecharcos, több év börtönt is kaphat

Fotó: John GURZINSKI / AFP

Az ír ketrecharcost az UFC szervezet nemrégiben megfosztotta világbajnoki címétől, így a címért ma Khabib Nurmagomedov és Max Holloway küzdhet meg.

Épp ennek a mérkőzésnek egy promóciós rendezvénye ért véget, amikor McGregor a garázsban rátámadt a távozó sportolók buszára, kordonokkal dobálózva.

A volt bajnok egy kisebb targoncát bevágott a busz ablakán, és egy benn ülő, Michael Ciesa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az üvegszilánkoktól.

A megvadult ketrecharcos ezután elmenekült a helyszínről. A New York-i rendőrség azonnal a keresésére indult, de McGregor hamarosan önként feladta magát. A rács mögül tegnap szabadult 50 ezer dolláros óvadék ellenében.

A testi sértés legszigorúbb büntetése hét év börtön lehet, de mivel az ír bűntetlen előéletű, amerikai lapok valószínűnek tartják, hogy csak az okozott kárt kell megfizetnie.

Ez nem lesz kevés, mert a buszban keletkezett kárt 8000 dollárra (több mint kettőmillió forintra) becsülik, ráadásul az incidens miatt az MMA gáláról két mérkőzést törölni kellett, így az UFC is komoly kártérítésre számíthat McGregortól.

(Borsonline.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wpym
Börtön? Akkor a legjobb helyre kerül. lol

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.