Albánia és Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére tett javaslatot kedd délután az Európai Bizottság.

Macedónia és Albánia előrehaladása fontos előrelépés a nyugat-balkáni régió egésze számára – jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Hozzátette, a "reformfolyamatnak és a korszerűsítésnek" ugyanakkor folytatódnia kell, ez az érintett államoknak és az Európai Uniónak is érdeke.

Európai Bizottság: meg kell kezdeni Albánia és Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásait

Fotó: pixabay.com CCO

Az Európai Bizottság hangsúlyozta, mindkét országban történtek előrelépések, azonban további komoly erőfeszítésekre van szükség. Egyebek mellett figyelmeztettek: a reformfolyamattal párhuzamosan a macedón-görög névvitát is sürgősséggel meg kell oldani. Továbbá rámutattak, az EU-nak is fel kell készülnie új tagok fogadására, intézményi és pénzügyi szempontból egyaránt.

Albánia 2014, Macedónia pedig már 2005 óta tagjelölti státussal rendelkezik.

A tárgyalások hivatalos megkezdéséről a tagországok állam- és kormányfői döntenek, egyesek abban reménykednek, hogy erre már a júniusi EU-csúcson sor kerülhet.

Macron máris előhozakodott az uniós reformtervvel

Emmanuel Macron francia elnök kedden arról beszélt, hogy a bővítés előtt az EU-nak belső reformokra van szüksége, több más tagállam azonban erősen támogatja az eddig kimaradó nyugat-balkáni országok mielőbbi felvételét.

"Ha nem nyitjuk meg kapuinkat ezen rendkívül bonyolult és tragikus térség országai előtt, ha nem kínálunk számukra európai perspektívát, akkor visszatér majd a háború a régióba, ahogyan láttuk a kilencvenes években" – mondta Jean-Claude Juncker bizottsági elnök.

A brüsszeli testület kedden tette közzé friss bővítési jelentését, amely a folyamat helyzetét tekinti át, mind általánosságban, mind országonkénti lebontásban.

Leszögezték, az előrelépés elsősorban a demokratikus, jogállamisági, igazságügyi, alapjogi és gazdasági reformok területén elért konkrét eredményektől függ, ez "hosszan tartó erőfeszítéseket, visszafordíthatatlan reformintézkedéseket" igényel. "A bővítés befektetés Európa békéjébe, biztonságába, stabilitásába" – mutatott rá az EU javaslattevő-végrehajtó szerve.

Törökországnak haladéktalanul fel kell oldania a rendkívüli állapotot

Törökország kapcsán kiemelték: haladéktalanul fel kellene oldania a 2016 nyári puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapotot.

A szervezet ismételten határozottan elítélte a hatalomátvételi kísérletet, elismerve Ankara jogát a súlyos fenyegetésekkel szembeni arányos fellépésre, azonban leszögezte, hogy aggodalomra ad okot az elrendelt intézkedések "aránytalansága és kollektív jellege". Mint írták, a hatóságok fellépése "csorbította bizonyos polgári és politikai jogok, például a szólás- és a gyülekezési szabadság érvényesülését", és más területeken is romlott a helyzet az országban.

Emlékeztettek rá, a törökországi tisztogatások során az elmúlt két évben több mint 150 ezer embert vettek őrizetbe, legkevesebb 110 ezret pedig felfüggesztettek az állásából vagy elbocsátottak.

A Balkán és Törökország már várja az uniós csatlakozást

Montenegróval, Szerbiával és Törökországgal már megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, Macedónia és Albánia tagjelöltek, Bosznia-Hercegovina és Koszovó pedig potenciális tagjelölt ország.

Deli Andor fideszes európai parlamenti képviselő azon véleményének adott hangot, hogy gyorsítani kell az új fejezetek megnyitását a Szerbiával és Montenegróval folytatott csatlakozási tárgyalásokon, hogy a két ország 2025-ben taggá válhasson.

Kiemelte: "Szerbia polgárai tényleges eredményeket várnak az Európai Uniótól (...), hogy a felzárkóztatás és a harmonizáció minél több területen elkezdődhessen, ez nem csak a belgrádi kormány, hanem az Európai Bizottság felelőssége is". Hozzátette, a Fidesz-KDNP EP-delegációja továbbra is megad minden támogatást a nyugat-balkáni államoknak az országjelentésekre referáló parlamenti határozatok kidolgozás során.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fekete
Albania,MAcedonia Koszovo? Meg a tobbi! Hogyne ezekett le lehett me'g fejni,mint ahogy le-fejtek K,Europatt ezek a hazug muszlim nyalok,!Emlekszem mikor Trump utodott,az EU fenykepeszte a
sok nyaloit,es Tramp ki lokte a sorbol a Macedon elnoket,hogy O" alhason elso sorban.
20-ev alatt K,Europaban a nagy EU_3-400 euros fizeteseket hozott,mikor Achtungeknal
10 X ese van.Az egesz europa ingyen dolgozik az Achtungeknak,Franciaknak.
png
Mert nincs elég koszlott kibaszott bűnöző az EU-ban, kell még !!!
Ezektől nem lesz nagyobb az EU, és nem fognak konszolidálódni a saját hazájukban.
Vágod, getszi!?

Nem egyszer láttam a határátlépéskor a sok kis (tényleg kicsik) fekete bőrkabátos bűnözőket (a fekete bőrkabát, vagy bőrdzseki az fontos népi viselet a bűnözőknél), ahogy próbálták irányítani a forgalmat...

SZÁNALMAS !!!

Úristen, mivé lesz így a világ...?
png
A 150 centis golyófejű húgyagyú albán bűnöző, aki fekete bórkabátbán tolja, pont rájuk van szüksége az EU-nak.
Gyere, terjeszd a kábítószert, rabolj el fiatal nőket, férfiakat, gyerekeket, és közvetítsd ki a gazdag németeknek.
Mert a gazdag németnek, akik már nem tudják, hogy mit csináljanak jó dolgukban, elrabolt 9 éves lányokat, fiúkat dugnak seggbe.
Ehhez kell az albán golyófejű 150 centi magas fekete bőrkabátos bűnözői réteg.
Ne menjél Taiwanra, amikor itthon is megkaphatod.

"Kurvahyátok"
png
Szerteszétbaszott mocskos világ ez.

Tudod, van egy blogom.
Kemény.
Bár rossznak tűnök itt, de dugig vagyok jóval.
Ott sincs béke, de igazság szerint nincs béke - és azért az más, hogy a hazugság miatt nincs béke, vagy az igazság szerint nincs béke.
A különbség leírhatatlan!

Talán megírom a blogom elérhetőségét, talán, nem.
png
És képzeld, tudok nem káromkodni is.
A káromkodás nem a lételemem, sőt, visszataszítónak tartom.
Gondoltad volna ezt rólam?
Pedig, de.
Pálinkás Pál
Európa végnapjai...köszönhető a libsiknek,akik minden szutykot integrálni akarnak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél