Egyre több menekült árulja az Európai Unióban (EU) kapott hivatalos iratait – írta kedden a Spiegel Online német hírportál.

A beszámoló szerint "virágzik" a kereskedelem a menekülteknek vagy oltalmazottaknak kiállított hivatalos iratokkal, főleg az interneten. Leginkább Németországban élő szíriaiak körében tapasztalható, és az EU-s tartózkodásra feljogosító dokumentumokat általában Görögországban értékesítik.

Kétfajta kereskedelem megy az iratokkal

Két típus figyelhető meg: előfordul, hogy valaki azért adja el az iratait, hogy pénzt szerezzen a hazatéréshez, mert nem sikerült megvalósítani Németországban a terveit – például a családegyesítést és a munkavállalást –, és vannak olyan esetek, amikor valaki a papírjai eladása után átszökik Törökországba, és valamely német külképviseleten új dokumentumokat igényel, hogy visszatérhessen Németországba. A vásárlók jellemzően szíriaiak, akik arra használják az iratokat, hogy légi úton eljussanak Nyugat-Európába.

A hírportál a szövetségi belügyminisztérium adataira hivatkozva azt írta, hogy a határigazgatást végző szövetségi rendőrség tavaly 554 esetben állapította meg, hogy valódi dokumentumokkal próbáltak meg bejutni Németországba illegálisan. Az iratok legnagyobb csoportja, 100 dokumentum Németországból származott, 99 Olaszországból, 52 a francia hatóságoktól, és volt köztük Svédországban, Görögországban vagy Belgiumban kiállított irat is.

A jelenség terjedése miatta a szövetségi rendőrség Athén és Thesszaloniki nemzetközi repülőterére is küldött szakértőket, hogy támogassák a görög hatóságok munkáját. Néhány esetben terroristagyanús személyek is használtak vásárolt német menekültigazolványt, hogy hamis identitással bejussanak az országba. Voltak köztük szíriaiak és irakiak, akik valószínűleg valamely terrorista szervezethez tartoztak, és voltak német dzsihadisták is, akik magukat menekültnek álcázva akartak hazatérni a Közel-Keletről.

Az üggyel kapcsolatban a Die Welt című lap biztonsági szervek belső elemzéseire hivatkozva azt írta, hogy 2017 tavasza óta a kínálat erőteljes növekedése tapasztalható a Görögországból, illetve a Törökországból légi úton Nyugat-Európába irányuló embercsempészet területén, ami együtt jár a hamisított EU-s úti okmányok kínálatának növekedésével. Az iratokat mindenekelőtt közösségi portálokon terjesztik. A rendőri együttműködést összehangoló EU-s szervezet, az Europol szerint a Facebook közösségi portálon 2015 óta csaknem megtízszereződött az olyan profilok száma, amelyeken ilyen embercsempészeti szolgáltatásokat kínálnak.

A Der Spiegel által ismertetett egyik jellemző esettel, a csalódottság miatt hazatérő szíriaiakkal kapcsolatban az ARD országos köztelevízió a napokban egy tényfeltáró műsorában arról számolt be, hogy az oltalmazottak családegyesítési jogának szűkítése miatt egyre többen igyekeznek visszajutni Németországból Görögországon keresztül Törökországba, a családhoz.

A televízió megszólaltatott egy embercsempészt, aki elmondta, hogy újabban több embert juttat át Európából Törökországba, mint fordítva. Az embercsempészekre azért van szükség, mert menekültként vagy oltalmazottként nem lehet törökországi vízumot szerezni, így aki vissza akar térni, kénytelen visszafelé végigjárni ugyanazt az utat, amelyen bejutott az EU területére.

Az ARD Panorama című magazinműsorában sugárzott riport szerint számos Facebook-csoport foglalkozik az ilyen útra vállalkozók ügyével. Erről a Spiegel Online is írt, beszámolója szerint van például olyan csoport, amely a "Szíria nyugatosodása – visszatérünk" címmel működik, egy másik pedig a "Kelléktár a visszavándorláshoz" címet viseli, és az irataikat felkínáló emberek ilyen csoportok oldalain találnak vevőre.

Németországban nagyjából 250 ezer oltalmazott él. Oltalmazott státuszt az a menedékkérő kaphat, aki nem felel meg a menekült jogállás feltételeinek, de nem lehet visszaküldeni a hazájába, mert halálbüntetés, üldöztetés, embertelen bánásmód fenyegetné.

Családegyesítési jogukat 2016 elején felfüggesztették két évre, hogy elkerüljék a menekültügyi rendszer túlterhelődését. Februárban a szövetségi parlament (Bundestag) úgy döntött, hogy nem állítják vissza a régi rendszert, hanem július végéig érvényben marad a családegyesítési jog felfüggesztése. Utána egy új, a korábbihoz képest erőteljesen korlátozó rendszert vezetnek majd be, amelynek keretében havonta 1000 ember költözhet Németországba oltalmazottnak engedélyezett családegyesítés révén.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.