Az Európai Parlament szerdán felszólította az európai uniós tagállamokat az ENSZ készülő migrációs csomagjáról szóló tárgyalások támogatására, illetve arra, hogy képviseljenek egységes álláspontot az egyeztetéseken.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén elfogadott ötpárti – néppárti, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali – állásfoglalásban leszögezték, hogy az alapvető nemzetközi emberi jogi szerződések jogállástól függetlenül elismerik valamennyi ember – köztük a migránsok és menekültek – jogait, és az államokat ezek tiszteletben tartására kötelezik.

Az 516 igen szavazattal, 137 nem ellenében elfogadott szövegben kiemelték, hogy az emberek elvándorlásával kapcsolatos kihívások eredményes kezelését legjobban a nemzetközi közösség egészének bevonásával lehet megvalósítani.

A képviselők üdvözölték a menekültekről szóló globális megállapodás tervezetének emberközpontú megközelítését, és a felelősség megosztására szólították fel a világ országait, köztük az EU tagállamait a menekültek befogadása és támogatása tekintetében, hogy a helyzet a mostaninál igazságosabbá váljon.

Aláhúzták, hogy nem szabad kriminalizálni a humanitárius segítségnyújtást, illetve a tengeri és szárazföldi mentést végző magánszereplők és civil szervezetek által nyújtott segítség elismerését sürgették. Mint írták, biztonságos, legális csatornákat kellene kialakítani a menekültek számára, hogy megfelelő körülményekkel rendelkező fogadóállomásokra érkezhessenek az életük kockáztatása nélkül.

Az EP szerint a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról szóló globális megállapodásnak fenntartható és átfogó intézkedéseket kell tartalmaznia minden érintett fél javára, a partnerségi elvre és a megerősített együttműködésre építve.

Emlékeztettek rá, hogy az ENSZ-főtitkár jelentése kiemeli:

egyértelmű bizonyíték van arra nézve, hogy a valódi kihívások ellenére a migráció mind a migránsok, mind a befogadó közösségek számára előnyös gazdasági és társadalmi szempontból, valamint elősegítheti a gazdasági növekedést és az innovációt.

Az uniós parlament emellett támogatásáról biztosította a migrációval kapcsolatos pozitív narratíva fenntartását, a bizonyítékok bemutatását kérve a rasszista, idegengyűlölő tendenciák ellensúlyozására.

A képviselők végül mély sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt a megállapodás tárgyalásán, és felszólították az EU-t, "hogy vállaljon vezető szerepet a folyamatban, és ítélje el a tárgyalásokból kilépő vagy a végleges egyezményt sikerrel felvizező országokat".

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Nos...ezzel az unió is diktatórikus módszereket kezd el bevezetni??? Vagy minek hívjuk ha valamit rá akarunk erőszakolni arra aki nem akarja??? Eddig feltétlen unió párti voltam...de ezek után elgondolkodom rajta... Ilyenkor eszembe jut az afrikai Svájcként emlegetett Dél -Afrikai köztársaság...egy trágyadomb lett belőle,tudjuk mióta!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.