Vizsgálatot indított szerdán az orosz állami RT hírtelevízió nagy-britanniai műsorszolgáltatási tevékenységével kapcsolatban a műsorszóró engedélyek kiadásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom). A vizsgálatot közleményben ítélte el a londoni orosz nagykövetség.

A brit felügyeleti hatóság egyenes utalást tett arra, hogy a vizsgálat összefügg a délnyugat-angliai Salisbury városában március elején történt, idegméreg-hatóanyaggal elkövetett mérgezéssel, amelynek célpontja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerző ügynök és lánya, Julija Szkripal volt.

Megmérgezett kettős ügynök: orosz tévét vizsgálnak a brit hatóságok

Az Ofcom bejelentése szerint a vizsgálat az angol nyelven sugárzó RT hét műsorát érinti. Mindegyik műsor a március 4-én történt mérgezés után került az RT nagy-britanniai adásába.

A vizsgálat elindításáról szóló 13 oldalas közlemény úgy fogalmaz, hogy a Salisburyben történtek után a felügyelet a kivizsgálást indokló programok számának jelentős emelkedését észlelte az RT adásában, és úgy találta, hogy ezek az adások megsérthették a műsorszórási szabályzatot.

Az Ofcom már nem sokkal a mérgezéses incidens után kilátásba helyezte, hogy a brit kormány megállapításaitól függően megvizsgálja, milyen következmények származhatnak a történtekből az RT nagy-britanniai műsorszolgáltatási engedélyére.

Szerdai közleményében a felügyelet felidézte a brit kormány múlt havi hivatalos állásfoglalását, amely szerint az idegméreggel elkövetett gyilkossági kísérlet azt jelenti, hogy Oroszország törvénysértő módon erőt alkalmazott az Egyesült Királyság ellen.

Szerdai bejelentésében az Ofcom közölte: a vizsgálat célja annak feltárása, hogy az RT érintett hét programja megfelelt-e a pártatlanság kötelmének.

Oroszország londoni nagykövetsége szerda este közleményben ítélte el az Ofcom által bejelentett vizsgálatot. A diplomáciai képviselet szerint "célzott vizsgálatról" van szó, amely "egyetlen adott hírszolgáltató orgánum ellen irányul, egyetlen adott üggyel összefüggésben".

Az orosz nagykövetség szerint ez az adott hírszolgálatra gyakorolt hatósági nyomással ér fel, és bizonyos, hogy hatással lesz a nagy-britanniai sajtószabadságra is, ami "komoly aggodalom forrása".

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő már a múlt hónapban, az Ofcom-vizsgálat lehetőségének felmerülése után kijelentette, hogy egyetlen brit tömegtájékoztatási eszköz sem működhet Oroszországban, ha Nagy-Britanniában a Szkripal-ügy miatt megvonják az RT televízió műsorszolgáltatási jogosítványát.

Szergej Szkripalt, az orosz katonai hírszerzés (GRU) volt ezredesét, aki a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott, és egy orosz-amerikai kémcsere keretében telepedhetett le Nagy-Britanniában 2010-ben, a március 4-én történt incidens óta Salisbury kórházában kezelik. Állapota már nem válságos, de továbbra is súlyos.

Lányát – aki egy ideig szintén válságos állapotban volt – már kiengedték a kórházból.

London gyilkossági kísérletnek tartja az ügyet, és Oroszországot tekinti felelősnek, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.