Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament elnöke szerint európai szinten is létezik a párton belüli demokrácia, Orbán Viktor a magyar választóktól nagy bizalmat kapott.

A bizalom nagyon jelentős bizonyítékát kapta meg Orbán Viktor magyar kormányfő az ország lakosságától a parlamenti választáson, és ezt "jó demokrataként el kell fogadnunk" – mondta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

Bundestag-elnök: "jó demokrataként" el kell fogadnunk a magyar választás eredményét

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0 de/Tobias Koch

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz – a CDU-val együtt – az Európai Néppárt (EPP) tagja, és vannak arra irányuló követelések, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Unió (EU) jobbközép pártjait összefogó pártcsaládból, azt mondta, hogy "európai szinten is létezik párton belüli demokrácia, és nem kell mindenkinek mindig egyetértenie mindenkivel".

A Bundestag elnöke kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy Angela Merkel miért utasította vissza azt a néhány hónapja tett javaslatát, hogy a közép- és kelet-európai EU-tagországokkal folytatandó konstruktív pártbeszéd érdekében vonják vissza a viták középpontjából a menekültek tagországok közötti elosztásának ügyét.

Mint mondta, "végtére is" Emmanuel Macron francia elnök "tett egy javaslatot a héten" arról, hogy miként lehet véget vetni ennek a "megmérgezett vitának". Elképzelése szerint az EU-s forrásokból külön támogatást kellene adni a sok menekültet befogadó településeknek, vagyis nem büntetni kellene a menekültek elosztásának ügyében, hanem jutalmazni.

Wolfgang Schäuble hangsúlyozta, hogy ki kell alakítani egy új EU-s menekültügyi rendszert, méghozzá olyan rendszert, amelyben valamennyi tagországban egységes eljárások alapján kezelik a menekültek ügyeit, és egységes ellátásban részesítik őket. Ennek biztosítása előtt nincs is értelme a menekültek kvótákon alapuló elosztásának, mert a például Lengyelországban elhelyezett menekültek gyorsan átmennének Németországba.

Az egységes eljárás és ellátás bevezetéséig pedig "el kell fogadnunk, hogy Európa nagy különbözőséget is jelenti", így például "a lengyelek más tapasztalatokkal rendelkeznek mint mi, és másképp viszonyulnak a dolgokhoz".

Németország újraegyesítése után "mi sem küldtünk annyi menedékkérőt az új tartományokba, amennyit az egyenletes elosztás alapján kellett volna", mert ezekben a tartományokban – a volt NDK területén – "a lakosság még nem szokott hozzá az idegen emberekhez".

Európa csak akkor lehet sikeres, ha "elszánt előrehaladás" igénye összekapcsolódik azzal a hajlandósággal, hogy "ne lépjünk fel arrogánsan a más tapasztalatokkal rendelkezőkkel szemben" – mondta Wolfgang Schäuble, hangsúlyozva, hogy őket "nem kioktatni, hanem meghallgatni" kell.

(MTI)

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nagyhiba elfogadni demokrataként Orbánt, mert egy politikai prostituált, közönséges bűnöző.
A csúti kancigány Putyin pincsije és trójai falova.
lh6.googleusercontent.com/proxy/DKBpbN6Su7sv1FnWw1TW154FjErWiM0QBJwRD8GPplF8376MdC9TFcWZOruJriAZM3d3UT6fqWXyJ1NfjgxuRb3qVnf2eH2k609nBch2eBD8iEb5DK1s=s0-d
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Hát...pont ezt nem vártam volna egy demokrata német politikustól és pont Wolfgang Schauble-tól nem. Mert ezzel azt mondta, hogy szerinte egy szabad választást elcsalni az teljesen oké. Pedig nem az, nagyon nem. Ha ez náluk történt volna meg, ő tiltakozna a leghangosabban. Ezzel azt is mondta még, hogy "jó demokrataként" elfogadja ő és a németek is OV minősíthetetlen illiberális "demokráciáját." A németek, és félek, ezzel együtt a civilizált, demokratikus Európa is lemondott rólunk, hosszú időre. Nem szégyelli magát Schauble, egy ilyen OV mellett Bundestag-ban nyíltan kiállni! Ez van sajnos. Elvesztettük a németek támogatását is, hol van már a 90-es évek legendásan jó német-magyar kapcsolata? Csak emlék, és történelmi tény.
peterkelemen
Egy igazi és jó demokrata nem elfogad hanem harcol a diktatúra ellen!
peterkelemen
Orbán választási rendszere már önmagában véve is egy nagy csalás állítja a külföldi szakértő >>> www.youtube.com/watch?v=yy37idHwIws
Donáld Tramp
@Commenter: @peterkelemen: Nyaf, nyaf... :D :P
Eladott Ország
Nagyhiba elfogadni demokrataként Orbánt, mert egy politikai prostituált, közönséges bűnöző.
A csúti kancigány Putyin pincsije és trójai falova.
lh6.googleusercontent.com/proxy/DKBpbN6Su7sv1FnWw1TW154FjErWiM0QBJwRD8GPplF8376MdC9TFcWZOruJriAZM3d3UT6fqWXyJ1NfjgxuRb3qVnf2eH2k609nBch2eBD8iEb5DK1s=s0-d
Csizmás Kond
@peterkelemen: az csak tüntet meg tüntet meg tüntet még saját maga ellen is csak tüntet...
...elmebaj...
Commenter
@Eladott Ország: egyes hozzászólók szerint ez nem hiba, hanem nyafogás...
kereső
@Commenter: nem vesztettük el, csak ennek most minden előnyét egyetlen ember élvezi.
Sikerült ott is eladni a felépitett alternativ valóságát-oly szorgosan tette 2002-től kezdve.
Commenter
@kereső: igazad is van, de remélem már nem sokáig élvezi, vagy élvezheti!
Sámannus
Az elmebaj ott kezdődik, hogy mi olyanoknak adunk "menedéket" akik nem kést feszítenek a torkunknak, hanem atomot!
kereső
@Commenter: Figyelve az eseményeket,én ebben nem vagyok biztos.Ez a válasz! a Merkel kancellár asszonynak irt nyilt levélre melyet 200 tudós.és közéleti ember/jobbára USA/ fogalmazott meg a magyarországi történésekkel kapcsolatban.
Nem tudom mi az oka,hogy ennyire támogatják Európa szivében egy autokratikus maffia állam vezetőjét.Szerintem majd nagyot fognak nézni,mert május 8.-után,orbán még annyit sem fog törődni az itthoni kormányzással-nem is kell,a mű elkészült,minden fogaskerék a helyén van,a többi a rogánok dolga-és elkezdi a felkészülést s jövő évi eus választásra-megteremteni a nemzetek európáját.
Lehet,hogy Ők lesznek az elsők ,akiket betámad?Hiszen eddig is mindent elnéztek neki.Nem tudják,hogy mi lakozik benne.
Peller Anikó
Csalással bazmeg, idióta.

Ha kockázunk és én mind a három kockát hatosra fordítom mert éppen nem nézel oda hülyegyerek de az egész terem látta csak te nem, akkor el kell fogadni, hogy elnyertem a vagyonodat?

Idióták kormányozzák Európát.
cikicakk55
Ez a Wolfgang tiszta zizi. Mi a francért mond véleményt arról amivel nincs tisztában? Orbán egyáltalán nem kapott semilyen támogatást a Magyar emberektől arra,hogy tovább vezesse az országot . Egyszerűen olyan törvényt hozott,és olyan körülményeket alakított ki az új törvényekkel,hogy képtelenség ellene nyerni . ezt nem tudja ez a vén majom? A másik,hogy ha a migránsokat jülön segélyezik,hogy az adott Kelet- Európai országokban maradjanak( köztudott,hogy piszkosul el vagyunk maradva az EU- életszínvonaltól) akkor ezekben az országokban polgár háború lesz. Senki nem fogja eltűrni,hogy még az ország népe csak vegetál még ha van munkája akkor is,a migránsok közben 4-500.000 ft/ hó kapjanak.+ lakhatást( lakást,nem kaszárnyát). Ezt nem csak a mi kezelhetetlen itt elő barna bőrü állampolgáraink nem fogják elfogadni,hanem senki. Talán a Fidesz holdudvaron kívül. Ha meg annyiból kéne megélniük,mint ezekben az országokban a népeknek,akkor persze,hogy dobbantanak. Minden migráns mellé nem lehet egy rendőrt állítani. Ezek a Németek tényleg ennyire hülyék,vagy csak tájékozatlanok?
kereső
@cikicakk55: valamit félre értettél a cikkben.A támogatást a települések kapnák,ami nem azt jelenti,hogy 4-500 eFt/hó +... a menekülté.Ráadásul a cikk nem is pontosan "emliti" Macront.
libellle
@cikicakk55: Mi absolut tjákozottak vagyunk. Talán hülyek, hm... lehetséges de csupán azert mert már eat egész Europát finansierozzuk.Ellenben a vén majom te nevezed igy egy super agy! Ellenben politikus, nem vagyok elragadva az ilyen kijeléntésektöl, az ur nem az én esetem. . Csupán azert, hogy ertsd. az EU-ban van a neppart aminek még a fidesz is tagja. Ez a neppárt van többségben igy a döntéseik is jobban elfogadhatók a parlamenten belül. Vagyis politika. A menekültek vagy akikröl irsz azokat orbán vitte oda senki más. Vagyis minden rossznak orbán az okozoja.
libellle
@durbincs: Robinson Crusoe el veled egy lakatlan szigetre majd a capák megeszik azt a büdös darabot is ami meg maradt belölled.
Sámannus
Ez akkora maflás lesz, hogy a fal adja a másikat.
Ugyanis most már ortegovics azt hiszi az unió is bedől neki.
Szerintem az események a legnagyobb udvariassággal fognak történni. Ami kedves hazaárulónkkal pedig mindenki feltörli majd a padlót.
namihami
Ezt nyilatkozza ONNAN?
Hát igen, könnyű a más farkával verni a csalánt. Onnan mi is másképp látnánk az itteni helyzetet. Valahpgy neki más a dolgok optikája, abból a nagy messzeségből. Mert ide meg nem jön.
png
Melengesd csak a kígyót a kebleden, eztán majd rájössz.
Commenter
@kereső: legyen igazad. A látszat, csalhat.
cikicakk55
@kereső: Lehetséges,de Macron konkrétan az országokba betelepített migránsok megsegítéséről beszél.Már pedig ha a migri nem a kezébe kapja a pénzt,hanem a kormánynak,hogy jutassa el az adott településre,mire az oda ér,akkor az már annyi lesz mint a közmunka bér. Már az is kiveri a biztosítékot,ha ezek egyből lakáshoz,vagy házhoz jutnak,ingyenes orvosi ellátással,még a Magyar fiatalok életük végéig törlesztik a bankoknak a kölcsönt amiből lakást vehetnek. A lényeg,hogy lakással vagy anélkül,de 50-70.000 ft- ból ezek nem akarnak majd itt élni,mert a tesó,vagy rokon a Németeknél 5x annyit kap. Akkor megint csak lepattannak. Ezt Orbán is tudja,de azért riogat velük. Engem az zavart meg,hogy a Német vénember jogosnak tartja,hogy a nép bízta meg Orbánt a következő 4 évre és ők ezt elfogadják.
Desischado
Wolfgang Schauble ne ossza az észt. Halvány fogalma sincs a valós helyzetről. Vajon nem tudja, hogy milyen országos csqalással nyertek? És nem ismeri orbánt? Akkor ne mondja meg a tutit!
karma1
@cikicakk55: Ez a hulye nemet vagy nem olvasta a valasztasi torvenyunket, es /vagy nem hallott a tobb ellenzeki part altal megfogalmazott valasztasi csalasokrol.
Kivancsi lennek, hogyha naluk Merkel asszony Magyarorszagra jonne, es a szaszokat buszoztatna Nemetorszagba a szavazaskor, meg ide Magyarorszagra dontene a nemet allam kizarolag ezeknek a szaszoknak a tamogatasara euro szazmilliokat csak azert, hogy kesobb rajuk szavazzanak - akkor is ugyanezt mondana ez az idiota?
karma1
@Desischado: Aranyom, van egy rossz hirem: asszem, az EBESZt megvette kilora orban, mert ok olyan jelentest irtak, hogy "minden nagyon szep, minden nagyon jo, mindennel meg vannak elegedve"... Vagyis nem tortent csalas, csak nehany kisebb hiba, de az is formai volt, es nem rendszerszintu, mint amit az MSZP, DK meg a Jobbik megallapitott, es amirol nekik bizonyitekaik is vannak...
Ezeknek a diszf@szoknak semmit nem jelent a, hogy az online rendszer meg az elejen osszeomlott, es hogy 6,30-kor tobb szavazo vett reszt a valasztasokon, mint 7 orakor, a helyisegek zarasakor.
Nem erdekelte oket a konnyitett romaniai hataratlepes, a disznoolba bejelentett 300, vagy meg tobb, magyarul sem tudo roman levelszavazata, SEMMI SE... Hat akkor meg ne csodalkozzunk...
Csak tudnam, hogy mit intezett az MSZP, a DK meg a Jobbik a csalas feltarasa erdekeben?
terlasz
Most még csak elfogadtatja magát O., majd lassacskán a saját képére formálja az EU-t. Hitler könyvéből tanul...
Desischado
@karma1: Erre én is kiváncsi lennék, mert nagy a kussolás. És nagyon félek, hogy a tüntetések is kufulladnak, bár ne legyen igazam. Az ebesz-en meg csodálkoznék, de engem már semmi sem lep meg. Csak arra lennék kiváncsi, hogy meddig kedvez még orbánnak ennyire a szerencse?!
emerencia
@Commenter: tegnap 16:33 Sajnálatos de az az érzésem, hogy Wolfgang Schäuble nem tanult a saját történelmükből. De az is lehet, hogy valami mást szeretett volna mondani de elszúrta valaki a fordítást. (Az utóbbinak kicsi az esélye.)
Commenter
@emerencia: Wolfgang Schauble lehet hogy csak diplomatikus próbált lenni, és ez egy megtévesztés OV felé,ahogy itt írták, vagy félrefordítás is lehet. Ettől függetlenül Merkel és Schulz még ugyanúgy utálják Orbánt, tehát nem minden német osztja Schauble véleményét.Egyébként nem Schauble az, aki ellen merényletet követtek el, épp hogy túlélte? Na pont Orbánnál nem számíthatna semmilyen posztra a politikában egy túlélő ember...mert ő csak azt látná hogy Schauble sérülékeny és emberi, ő sem viselt golyóálló mellényt, és tessék...
kereső
@emerencia: Amikor elolvastam a cikket,párhuzamként az ugrott be,hogy anno hitlert is "elbagatellizálták",és egyébként is ő is hatalmas felhatalmazással nyert annak idején demokratikus!választáson.
emerencia
@kereső: A diktátorok és autoriter vezetők mindig megnyerik a választást. Még akkor is, ha puha diktatúrára rendezkedtek be. (Pl. Kádár) Ez annak a következménye, hogy átlépnek egy olyan határt ami az igazi demokratikus érzelmű emberek értékrendjébe már nem fér bele. Az elbutított népet jobb esetben az ujjuk közé csavarják, rosszabb esetben pedig emellett még lopnak, csalnak ezerrel. (Ez az orbáni lilliberális verzió.) Így egyenlőtlenné válik a választási küzdelem. A vesztüket végül legtöbbször nem egy elvesztett választás, hanem valami más okozza. Legrosszabb esetben egy véres forradalom vagy háború. Reménykedem abban, hogy a mai Magyarországon a vérontás nem reális verzió.
karma1
@Desischado: Emlekezz ra, a kisvasutazasra is idejottek korbenezni, (meg jegyet sem kellett nekik venniuk), es mindent rendben valonak talaltak! El tudod ezt kepzelni, hogy osszesen van egy 5 megallonyi vasut, a semmibol a semmibe, egesz nap szinte uresen szaladgal a nagy semmibe, es kozel nem hozza az Unionak hazudott napi 7 000 utast - talan az egy szazalekat sem -, es ez sem zavarta a hulye kurvat, aki dejcs-fur-tompikaval egyutt jarta be ezt a csodalatos elmenyvasutat...:O((((
karma1
@Desischado: Engem ebben a tuntetosdiben egyedul az taszit - de az nagyon - hogy osszejon ennyi (sok) ember, akiket akar egy jo cel erdekeben VALOBAN lehetne "hasznalni" is (a manipulacio nem egeszen helyes kifejezes erre), erre ehelyett a tuntetes vegen elojon a szervezo es mindenkit bekeben hazakuld (ez jo), de azonnal MEGMONDJA, hogy hol, mikor es milyen temaban varja UJRA ezeket az embereket.
Bar a nepszava.us-t elegge nem csipem - enyhe kifejezes - de speciel ebbe egy kicsit beletalalt.
Kulfoldrol IS kellene ismerni a valasztasi torvenyeket, es az unios jogaszoknak is ossze kellett volna hasonlitani az elozo valasztasi torvennyel, es ha valami esszerutlent talalt volna az uj torvenyben, egy leiratban nyugodtan szolhatott volna a megfelelo magyar forumoknak, akar Navracsicson, akar Ujhelyin keresztul is. Megsem tettek, es most sem teszi az EBESZ SEM!
Eladott Ország
@Commenter: ma, 07:43; El sem tudják képzelni, hogy egy Uniós országban választási csalást kövessenek el, mint egy banánköztársaságban, amellett hogy maga a választási törvény is alkotmánysértő, melyet német alkotmánybírók is megerősítenek.
nezelodo
A félreértések elkerülése miatt mondom, nem azt mondták ezek a német pártszövetséges politikusok, hogy a fideszben van demokrácia, és Orbán polgári politikus, hanem azt, hogy az ő pártjukban van demokrácia, és ettől polgárok is, azért fogadják el a fidesz győzelmét.
Azt már nem firtatják, hogy mennyi adófizetöi forinton vásárolt szavazatokat, az elhülyitettektől, vagy az információ elől elzártaktól, és a potyalesőktől.
Eladott Ország
Nincs garantálva a választások tisztasága, mivel azok az intézmények amelyeknek elméletileg a választások tisztasága felett kellene őrködnie kivétel nélkül mind fideszes talpnyalók irányítása alatt áll. Ezért nincs semmi értelme a 18-as országgyűlési választásoknak sem, alapjaiban elcsalják az egészet a fideszes elvtársak. Demokratikus úton ez a rohadt fidesz bűnbanda nem váltható le!
libellle
@karma1: Az EBESZ most nem igazán tudom, hogy az mi. Viszont ha a nemzetközi megfigyelökre gondolsz, azok nagyon lesujtö véleményt irtak a válsztás tisztaságáról.
karma1
@libellle: Europai Biztonsagi es Egyuttmukodesi Szervezetm Valoszinu, bizonyos jogokkal felruhazva. Ez NEM nemet, hanem unios szervezet...

A magyar sajto szerint az EBESZ nem talalt semmifele csalasra utalo jelet.
Azt viszont valoban Te tudod jobban, hogy ott mit irnak a valasztasrol...:o))
bakegya
Demens személyeket kitiltani a közképviseleti státusból.ORBÁN A MÁSODIK választási csalásán és számolatlanul hazatolt lopásán van túl.EMBER EMBER ELLENI USZÍTÁSÁT HASZNÁLJA FEL POLITIKAI CÉLJAINAK KIVITELEZÉSÉRE.
cikicakk55
@karma1: ma 00:18
Az MSZP és a DK semmit nem intézett épp úgy mint a többi ellenzéki párt sem.Az ország szégyene az összes ellenzéki párt. Nem örülök neki,hogy nyert a Fidesz,de ha nem nyert volna,fogalmam sincs melyik ellenzék lenne képes,melyik párttal koalícióban egy kifosztott országot talpra állítani. Egymás közt,párton belül is csak marakodnak. Az ellenzék csak azért csinálja amit csinál,hogy meglegyen az a százalékuk amivel megkapják a párt finanszírozást, a népet meg magasról le...k. Az igazi ellenzék most alakul,azokból a fiatalokból akik már második hétvégén bizonyítják be,hogy minden segítség nélkül( csak Csotrogány hülyesége,hogy Soros segítette őket) képesek voltak kétszer is ekkora tömeget megmozgatni. A Fidesz közpénzből nem tudott 20-25.000 -nél többet Pestre buszoztatni.Ezek a fiatalaok meg még a vidékieket is megtudták mozgatni,úgy,hogy hitelbe kapták a színpadot és a kihangosítást a fényeket is. Na belőlük lehet a jó ellenzéki párt,de sajnos még Ők meg nem érnek teljesen,addig kénytelenek vagyunk a korrupt Fideszt elviselni és az impotens ellenzék süketelését hallgatni.
cikicakk55
@libellle: tegnap 20:42.
Szerintem meg egyáltalán nem vagytok tájékozottak,vagy direkt hazudott az a kedves ember,aki szerinted hatalmas agy. Tudod onnan egész biztos nem látszik,mert ugye oda nem jut el a Magyar emberek szava,csak a Fideszé,hogy bizony hatalmas nagy mocskosság árán sikerült a Fidesznek nyerni. Most még azt sem mondhatja senki,hogy a nép a fotelból ülve dumál,mert rengetegen mentek el szavazni.Ha 100% ment volna el,a Fidesz által kitalált választási törvény miatt nem nyerhetett volna a nép. Az csak egy dolog,hogy még így is manipulálták a számokat,de ha nem buzerálják meg a netet,akkor sem nyerhettünk volna. Persze ott felétek nem érzik ezt az emberek,mert ti megszoktátok azt a stabil életet,ami nálatok van,de mi Magyarok 30 éve csak csúszunk egyre lejjebb. Ez nem csak a Fidesz hibája,de az utolsó 8 év többet ártott az embereknek,mint az előtte lévő 20. összesen. Ilyen mértékű korrupciót még egyetlen ország sem engedett meg magának.
Gajdoczky István
@Gajdoczky István: @kereső: Vagy abban bíznak, hogy Orbán kilép az EU-bol, nekik egy gonddal kevesebb, viszont nekünk annyi. Ha Putyintól remél pénzt, az nem jön be, mert neki csak addig vagyunk jók, amíg EU-s tag vagyunk.
libellle
@cikicakk55: Megnyugtatlak, nem ugy van. Mi nagyon is tisztában vagyunk a magyar helyzettel. Ahogyan irtam az ur nem az én esetem, ellenben egy okos agy. Az egész egy politikum. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy mind annak ami ott történt kizárolag a polgárok az okozoi.Gondolj az utolso elötti választásra, mi történt lehet ugy leirni, hogy szinte csak a fides rajongog mentek el választani. Vagy te ugy gondolod, hogy az amit ti elszurtatok, de nagyon, mert elmagyaráztátok, hogy ugy sem változik semii, majd a nyugat most bevonul és rendbe rakja a kapitális hibákat. Léptetek volna idöben akkor nem tudta volna az alaptörvényt de mindenek elött a választási törvényt ugy megeröszakolni ahogy azt tette. Ezt kizárólag ti tudjátok rendbe tenni. Haragszom az EU-ra, de, a jozan megitélése a helyzetnek viszont az, hogy amennyiben a penzeket befagyasztja, még annyi sem jut mint eddig. A banda max. 24 ora alatt elhagyja azt az országot. Nagyon két élü ám az a kés amin az EU táncol. Mert mire gondoljunk 3x egymásután megválasztottátok. Tudjuk, hogy az utolso valasztás, hogyan jött létre. Te lesaccolod a mi intellektünket, bennünket nagyon is érdekel Europa sorsa és még Magyarország oda tartozik.A mi horizontunk egy késse tágasabb mint ahogyan azt te elgondolod.
Eladott Ország
@libellle: Magától ez a fidesz banda nem hagyja el az országot. Ezek addig lopnak, míg hagyjuk.
De lehetőleg "kaptárba" kell őket zárni és elszámoltatni, az ellopott milliárdokról.
nepszava.us/wp-content/uploads/2018/02/2bc8b76ba87971aba6c1581b2bc178af7e327c217ecbe6eb7c2961360cb8ff14.jpg
kereső
@libellle: 10:35 nem igazán tudok veled egyet érteni most. Abból a több ezer milliárd euróból az ország -és nem orbánékra gondolok- nem igen látott semmit.Semmi értelmes dolgot.Működtünk,működött az ország- ennyi haszna volt/van.És közben orbánék az eu szeme előtt leépitették a jogállamot- volt ugyan néha egy kis ejnye-bejnye, de semmi több részükről.És ebben igen nagy szerepe volt az EPP-nek, melynek gerincét alkotja a német CDU.Eladták a magyar demokráciát,jogállamot 12 szavazatért cserébe.Csak úgy simán,mert ez a politika.Meg sem hallották ,hiába volt erről még vitanap is az eu parlamentjében.hogy mi folyik itt.És ebben,bocsáss meg de ki kell mondani, Merkel asszony is vastagon benne van.Pedig-és ne legyen igazam- Ő lesz az akit orbán legelőször hátba fog támadni.Voltak erre utaló jelek, mig nálatok folytak a koaliciós tárgyalások-csak a fideszes sajtót kellett hozzá olvasni.Orbán kinőtte a miniszterelnökséget-legalábbis ő úgy gondolja.Messzebbre tekint .Jó lenne már , ha ott is komolyan vennék ezeket a jelzéseket.Még lovat is adnak alá az ilyen szerencsétlen kijelentések,mint amit a Bundestag elnöke tett.Sok jó barátja van a német politikusok között,akik mekkora nagy demokratának tartják orbánt,és még hirdetik is.
Nem lehet már megállitani.
kokopelli
@Eladott Ország: Az a Schäuble nyilatkozta,aki A H.Kohl alatt a 90-es évek elején
100 000 DM-et, a H.Kohl pedig cca. 6 milliót fogadott el egy Schreiber nevű "fegyver-
lobbiistától" a pártkasszába,hogy a háborús gócokba fegyvert szállíthasson "az a"
Schreiber! Csak a néppárti kapocs van még közöttük! (Különben a Kohl-pubi azon
bukott meg,a Schäble,meg a hátsó ajtón megint visszalopakodott a politikába,holott
elég sokáig hazudott!..."madarat haverjáról...?." ;-)))
libellle
@kereső: èn viszont majdnem mindenben egyetértek veled. A hiba ott történt mégpedig egy oriási hiba, hogy a Lissaboni szerzödesben nem foglaltak olyan Passust, hogy kidobni egy országot. Nos de akkor megint mi történne, ki verezne el. A nemzet. Esetleg drastikus fellépést vonna magával amennyiben kizárnák Magyarországot, esetleg. A CSU a nagy hunyo és Merkel véleményem szerint már csak ül a székében. orbán már regen sokszor hátba szurta Merkelt. Gondolj csak arra, amikor Merkel Faymann és orbán egy sürgös telefon- konferenzen megegyeztek, hogy az osztrakok és mi átveszzük a 3-3500 fogva tartott menekültet a pályaudvarrol. Csak arról volt a megyegyezés és mit tett orbán 450000 küldött ránk. Szerintem ott elveszitette Merkel a " fonalat".Àbban osztom feltétlenül az állaspontodat, hogy a politikum okaiból nem tesznek lépéseket orbánnak szemben. De valahogy olyanok vagyunk, hogy arra gondolunk, hogy majd normalizálodik a helyzet. Amikor pedig még rosszabb lesz csak csodálkozunk. Sajnos egy karakter vonásunk.
libellle
@karma1: Nos már eleve az volt a statementben, hogy sok helyen tisztátalan volt a v´lasztás. Nem lehetett konkretan követni azokat amik történtek. Eleve tisztessegtelen volt ami a v´lasztásokat megelözte. Ugyanis nem voltak egyenranguak a pártok mert a kormánypa´rt minden mediát uralt ezenkivül állandoan plakátolt. Ezenkivül még megjegyezték a A System " errort" is attol az idötöl már nem volt követhetö a választas tisztasága.
kereső
@libellle: Lesz min csodálkozni,úgy hiszem.Némelyeknek az álluk is le fog esni. Mi is sok mindenről azt gondoltuk,hogy na ezt már nem meri/merik megtenni. Nincs már olyan amit -én legalábbis -el ne tudnék képzelni,amit még tenni fognak. Mindent,és annak az ellenkezőjét is.
Magyarországot nem óvta az Isten- irta itt egy kommentelő társunk. Igy jártunk- és rossz látni,és megélni ,hogy nem nekünk hisznek ott Európa másik felén,hanem egy Cipollának.
evacica
Jó lenne, ha azon is elgondolkodnának a német politikusok, hogy Orbán hogyan is csinált magának 2/3 ot! Egy szemét választási törvénnyel és rengeteg közpénzi kampányból,a határon túli magyarokat kilóra vette meg a közpénzen és az embereket hazug ellenséggel riogatta!Orbán még sport embernek is rossz mert képtelen sportszerűen játszani!
bakegya
Németország nem Magyarország!-az előbbit éppen újra összegyúrták,a utóbbit viszont negyedszerre is szétbaxta ez a büdös g...autokrata és a "keresztény" maffia!!!-nem telik bele egy két hét és rendőröket-katonákat szabadít apocakos tábornok a NÉPKÉPVISELŐKRE!
advocat
Soros Berlinbe "költözik". Viktor meg kicsi ahhoz, hogy naponta vele foglalkozzanak. Ennyi meg minden megválasztottnak jár. A véleményük azért lehet más. És van is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.