Egy tolvaj miatt késett órákat hétfő este a Wizz Air Spanyolországba tartó járata.

A spanyolországi Alicantéba tartó gép már kigurult a ferihegyi felszállópályára este hétkor, de a felszállási engedélyre hosszú órákat kellett várni.

„Pánikhangulat nem volt, de az egyik társaság kikelt magából.

Kényelmetlen volt, a helyünkön kellett maradni, még a mosdóba sem mehettünk el. A gyerekek pedig sírtak”

– emlékezett vissza a gép egyik utasa.

A Wizz Air járata visszagurult az indulási pontra, ahol már szirénázó rendőrautók várakoztak. Később két rendőr lépett fel a fedélzetre, akik közölték, a földi személyzet egyik alkalmazottjának eltűnt a mobiltelefonja, amit a gép egyik utasa tulajdonított el. 

Magyar tolvaj miatt nem tudott felszállni egy gép

„Egyszer csak egy fiatal nő és egy férfi sétált előre egy táskával. Egyértelmű volt, hogy közük van hozzá. Ezek után, a gyanút mintegy megerősítve, be is mondták, hogy előkerült a kütyü. Kis idő múlva a tolvaj egy rendőrrel visszajött a többi táskájukért” – mesélte a az utas.

Amikor a telefon meglett, és a tolvajt elkapták, mindenki tapsolt, szitkozódott, de az illető nem reagált rá, lesütött szemmel távozott. A veszteglés után a járat földi kiszolgálását végző cég még egyszer átkutatta az összes kézipoggyászt.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(borsonline.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Csak nem megint a Rasi telefonja okozott ekkora balhét?
nezelodo
Csak nem megint a Rasi telefonja okozott ekkora balhét?
iluminati
Azt hittem egy migráncs lopott...vagy valaki tévedésből nem az olaszoszági gépre szált fel a múltkor???
moareka
Szégyen...de ne csodálkozzunk, másik Magyarországot emelik el...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.